Hirdetés

Kulisszák mögött az ATI-val - interjú

R5xx

Interjúalanyunk, Eric Demers 3D-processzorfejlesztő, az ATI kaliforniai hardvertervező részlegénél tevékenykedik. Aktívan részt vett az R520 grafikus mag tervezésében, korábban az R300-on és a Nintendo számára készített Flipper GPU-n dolgozott. Az ATI-hoz azzal az ArtX vállalattal együtt érkezett, melynek szellemi hagyatékából készült az ATI eddigi legmarkánsabb GPU-ja, az R300. Korábban az SGI munkatársa volt.


Eric Demers - forrás: www.driverheaven.com

PH!: Miért 20-assal végződik az utóbbi két csúcs-GPU számozása? A "00" végződést valami extrának tartogatják?

ED: Magam is zavarban vagyok a modellszámozásunkkal kapcsolatban, már nem is igazán próbálom megérteni a sémát. Az első számjegy többnyire az architektúrát jelöli, de ez sem törvényszerű. A számozást hol mérnöki, hol marketingcélokra használjuk, nem érdemes túl nagy jelentőséget tulajdonítani nekik. Már a tervezési folyamatban a kódneveket szoktuk használni, a számok változnak, és nem mindig hordoznak jelentést. A szám néha "00"-ra végződik, néha "20"-ra, de ez véletlenszerű. Nem emlékszem, hogy az R520-at miért is választottuk. Talán azért, hogy megtévesszük az ellenfelet. :)

Megjegyzés: Az első számjeggyel kapcsolatban feltehetőleg az azonos architektúrájú R3xx és R4xx processzorokra gondolt, ez az egyetlen kivétel. Az R1xx (első Radeonok), R2xx (7500-9200), R5xx (X1000 sorozat) mind eltérő felépítésű volt.

PH!: Feltételezzük, hogy az R520-ban debütált architektúrában még sok tartalék rejtőzik. A korábbi "nagy dobás", az R300 futószalagszámban és órajelben is megduplázódott életútja során. Az R520-tól is hasonlókat várunk. Találkozhatunk majd 32 futószalagos (vagy inkább 8 quados), 1 GHz-es R520 utóddal, vagy ezt elmossa majd az unified shader architektúra? Van értelme egyáltalán unified shaderről beszélni az Ultra-Threading mellett?

ED: Nem beszélhetek még bejelentés előtt álló termékekről, de nagyon sok energiát fektettünk az új GPU-generációba; körülbelül 110 emberévnyi munka van benne. Hogy megtérüljön a befektetés, az R5xx architektúrát nagyon rugalmasra terveztük, és igyekeztünk maximalizálni a rá építhető chipvariánsok számát. Ma már másképp fogalmazódik meg egy GPU teljesítménye, mint két évvel ezelőtt. Korábban a futószalagszám volt a meghatározó paraméter, esetleg a futószalagonkénti Z és textúrázó egységek számának említésével, de mégis ez volt az alapegység. Ma már eltávolodtunk ettől a szemlélettől; az alkalmazások nem fix funkcionalitású futószalagokat használnak, hanem nagy teljesítményű shaderprogramokat futtatnak a hardveren. A mai komplex shaderprogramoknál nem az a kérdés, hogy hány pixellel végez a GPU egy másodperc alatt, hanem az, hogyan bírják a shaderek.

Az R5xx architektúra szakított a merev futószalagok skálázásával, helyette az ALU, textúra, Z és a hagyományos raszter műveletek, valamint a folyamatirányítás optimális vegyítésére törekszik. Ezért nehéz megmondani, hogy lesz-e a régi értelemben vett 1 GHz-es, 32 futószalagos R5xx GPU, de az biztos, hogy jönnek még további R5xx chipek.

PH!: Milyen maximális órajeleket várnak az X1800 XT-től léghűtéssel és extrém hűtéssel? Meddig lesz gyorsítható az X1800 a mostani csíkszélességen?

ED: Léghűtéssel 800 MHz is elérhető, extrém hűtéssel átléptük az 1 GHz-es határt, szóval van benne tartalék bőven. Úgy tudom, memóriával is bőven túlléptük a 800 MHz-et. Az X1800 XT jelenleg 800 MHz-es memóriával rendelkezik, így a határt a DRAM technológia szabja meg. A nyomtatott áramkör is hozzájárul a memóriaórajel korlátozásához. Egy kis áttervezés és gyorsabb memóriamodulok jelentős előrelépést hozhatnak; talán majd egy új terméknél. :) Megjegyzem, a memóriakezelő architektúrát a GDDR4 akár 1,5 GHz-es (effektíve 3 GHz-es) órajeléhez terveztük, vagyis bőven van még benne tartalék. Megfelelő körülmények között – memóriamodulok, nyomtatott áramkör, erősebb hűtés – akár az 1,6 GHz is elképzelhető.


Radeon X1800 XT extrém hűtéssel 1 GHz-en - forrás: www.muropaketti.com

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • ATi

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés