Hirdetés

Interjú az NVIDIA elnök-vezérigazgatójával

Az NVIDIA bejelentései

A Las Vegas-i CES eseményeivel párhuzamosan egy interjút is szervezett az NVIDIA, melynek a Palms hotel adott helyet. A zártkörű rendezvényre a világ országainak mindössze 14 képviselője volt hivatalos, így igen szerencsésnek érezhettük magunkat, hogy végül a PROHARDVER! is bejuthatott az eseményre. Az NVIDIA elnök-vezérigazgatója, Jen-Hsun Huang egy bevezető beszéddel kezdett, ami után az újságírók kérdéseket tehettek fel neki, melyekre készségesen válaszolt is.

Jen-Hsun Huang: Köszönöm mindannyiuknak, hogy eljöttek! Egy nagyon izgalmas CES van mögöttünk, ahol három fő dologgal foglalkoztunk. Először a játékosok következő generációs PC-jéről beszéltünk. Teljesen egyértelmű, hogy éppen egy szintlépés zajlik ezen a területen. Habár a gyönyörű, minél szebb grafika rendkívül fontos szempont számunkra, de szerintünk nem ez az egyetlen útja annak, hogy a játékosoknak minél jobb élményt nyújtsunk. Tudom, hogy a teremben sokan vannak, akik nem foglalkoznak ezzel a területtel, és felmerülhet bennük a kérdés, hogy az NVIDIA miért ennyire elkötelezett továbbra is a PC-s játékok iránt? Nos, az elsőrangú ok, hogy imádjuk a játékokat, és ebben semmi szégyellnivalót nem látunk. A második ok, hogy meglátásunk szerint a játékipar állítja a legkeményebb kihívások elé a fejlesztőket a számítógép-tudományok közül. Olykor ijesztőek azok a technológiai lépcsők, amelyeket meg kell másznunk a játékélmény következő szintre emelésének érdekében, és bár ezt óriási kihívásnak tartjuk, ugyanakkor nagyon élvezzük is az egész folyamatot. Számomra kicsit olyan ez, mint a golf: imádod, de csak ritkán tudsz győzni.


[+]

A második téma a vadiúj processzorunk volt. Ez két okból kifolyólag végül a Tegra 5 helyett a Tegra K1 elnevezést kapta. Elsősorban azért döntöttünk a K(1) jelölés mellett, mert ez a fejlesztés a Kepler egyenes ági leszármazottja, másodsorban pedig annyira eltér az előző négy Tegra modelltől, hogy ezt az elnevezésben is szerettük volna hangsúlyozni. Már a termék nevének is sugallnia kell, hogy a vásárlók ebben az esetben egy gyökeresen új termékkel állnak szemben. A Tegra K1 a világ első 192 magos szuperchipje. Ezeket a jelzőket nem azért választottuk, mert egy luxuscikkről van szó, vagy éppen mert annyira divatosak és hangzatosak szeretnénk lenni. Ez tényleg a világ első, 192 darab, teljesen programozható magot tartalmazó processzora. Az előző generációkban szimpla grafikus magokról beszélhettünk, melyeket csak egy specifikus feladatra lehetett befogni. A K1-től kezdődően ezek különálló, teljesen programozható processzormagoknak számítanak, valódi utasításkészletekkel, párhuzamos feldolgozásra optimalizálva. Mi csak szuperchipnek hívjuk, hisz ez egy kis szuperszámítógép egyetlen chipben. Pontosan ugyanazokat a végrehajtókat tartalmazza, amelyek a világ legzöldebb szuperszámítógépeiben is megtalálhatóak, de pontosan ugyanezek a végrehajtók lapulnak Amerika leggyorsabb szuperszámítógépében is, és ezek végeznek kalkulációkat különböző tudományos és orvosi kutatásokhoz, vagy éppen időjárás-szimulációkhoz.


[+]

Azt hiszem, egy kicsit mindenkit megleptünk azzal, hogy a Tegra K1-et két eltérő verzióban jelentettük be. Tokozásuk teljesen azonos, de az egyik modell 32 bites és négymagos, míg a másik már a saját fejlesztésű Denver CPU-magokat alkalmazza. Már mindenki nagyon várta a Denvert, és még sok, rendkívül érdekes, leleplezésre váró információnk van vele kapcsolatban, így a közeljövőben mindenki megismerheti a mögötte rejlő varázslatos technológiát. A 32 bites CPU-magok 3-utas szuperskalár, míg a 64 bites Denver magok 7-utas szuperskalár rendszerűek. Utóbbi nagyon magas teljesítményre lett tervezve, különösen az egyszálas végrehajtást szem előtt tartva, mivel az alkalmazások számára ez továbbra is meghatározó szempont. Vagyis a Tegra K1 a világ első 192 magos szuperchipje, mely két eltérő verzióban érkezik: 32 bites négymagos, és 64 bites kétmagos 7-utas szuperskalár Denver CPU-magokkal.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés