Hirdetés

Erista kódnéven érkezik az új Tegra

Az NVIDIA a GTC rendezvény alkalmával a Tegra termékcsaládról is beszélt. Ezen belül is az érkező, Erista kódnevű rendszerchipről, aminek a felépítése még ismeretlen, de 2015-ben tervezik a bemutatást, és hivatalosan is a Tegra K1 utódjának számít. Ami eddig kiderült, hogy az IGP szempontjából a Keplert leváltja a Maxwell architektúra, de egyelőre a felépítésre vonatkozó részletek nem ismertek. Ezzel kapcsolatban érdekes, hogy a Parker SoC eltűnt az útitervből, ami azért szomorú, mert ez lett volna az első olyan lapkája a zöldeknek, amely hardveresen is támogatta volna az egységes virtuális memóriát. Ez a funkció a jelenlegi adatok alapján hiányzik az Erista kódnevű fejlesztésből, illetve a CUDA 6 szoftveres megoldása bevethető, de a szabványos platformok szempontjából már nem ilyen egyszerű a helyzet.

Az egyébként még nem tisztázott, hogy a Parker SoC fejlesztése teljesen leállt-e, vagy egyszerűen csak csúszik egy évet, hogy a koncepciót továbbfejleszthessék a mérnökök. Utóbbi elképzelhető, hiszen a CPU és az IGP működésének tökéletes összehangolása rendkívül nehéz feladat, így amíg ez nem működik jól, addig a mély integráció sem ér semmit.

A Tegra K1 fejlesztőkörnyezete
A Tegra K1 fejlesztőkörnyezete

Ami viszont érdekes hír, hogy érkezik a mobil CUDA. Ez lényegében az asztali verzió beágyazott rendszerekhez igazított verziója, így néhol kompromisszumot köt a számítás pontossága, illetve az alapvető működés tekintetében, annak érdekében, hogy az adott lapka kevesebbet fogyasszon. Ehhez érkezik a Tegra K1 fejlesztőkörnyezete is, amivel a platform már használható lesz. Ezt az NVIDIA elsődlegesen nem az ultramobil eszközökbe szánja, hiszen az operációs rendszerek fejlesztőit úgy sem lehetne meggyőzni a mobil CUDA beépítéséről, de az autók piacán érdekes alternatíva lehet, hiszen ott a CUDA jó szolgálatot tehet a modern, számítógép által biztosított vezetési funkciók működtetése szempontjából.

Az NVIDIA a Shield számára is tartogatott meglepetést, ugyanis sikerült meggyőzniük a Valve-ot, hogy a Portal című játékot készítsék el a kézikonzolra is, amiből egyébként a GTC rendezvény összes résztvevője kapott egyet ajándékba. Emellett jó hír, hogy maga a Shield mostantól 199 dollárért is megvásárolható, ami 50 dolláros árcsökkentést jelent, de a jelenlegi tervek szerint ez csak április végéig tart. Utána visszaáll az eredeti 249 dolláros árcédula.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés