Hirdetés

Az ideinél csak jobb év jöhet a hardvervilágban

Nem sok momentum akad, ami miatt szívesen emlékezhetünk majd vissza 2021-re, viszont reménnyel tekintünk a 2022-es esztendőre.

A 2021-es év dióhéjban

A 2021-es esztendő sok szempontból nem volt kiemelkedő, de a PROHARDVER! fennállása alatt talán egyszer sem éltünk át ennyire eseménytelen évet. Persze ezt a hardvervilágot szemlélve írjuk, leginkább a PC-piacra fókuszálva, de összességében a gyártók nem kényeztettek el bennünket innovációkkal, amit nyilván túl lehet élni, viszont az egyes területeken tapasztalható komoly áremelkedés már igencsak keserű szájízt hagy maga után.

Ha sorra vesszük a PC-sek által fontosabbnak tartott piacokat, akkor a videokártyák tekintetében csalódásról csalódásra ugráltunk. Kezdetben még reménykedtek benne a felhasználók, hogy gyorsan megoldódnak az előző esztendő végére jellemző ellátási nehézségek, de ez nem igazán történt meg. A bányászok folyamatosan rátették a kezüket a frissen gyártott hardverekre, ami ellen az NVIDIA tavasszal limitációkkal rendelkező LHR, azaz low hash rate kártyákat vetett be, utólag szemlélve igen kevés sikerrel. Egyrészt a korlátozást kifejezetten az ETH kriptovalutára specializálták, így mást könnyedén lehetett bányászni, másrészt a hardveres gátakon lassan enyhítettek a bányászni vágyó felhasználók.

GeForce RTX 2060 12 GB – a nagy visszatérő, aranyáron
GeForce RTX 2060 12 GB – a nagy visszatérő, aranyáron

Az egész korlátozásnak végül nem volt semmi értelme, amit jól jelez, hogy a zöldek év végére visszahozták a két és fél éve megjelent GeForce RTX 2060-at, pontosabban ennek egy 12 GB-os verzióját – az eredeti modell árának nagyjából kétszereséért. Persze ez csak az i-re tette fel a pontot, év közben sem sokat számítottak a friss VGA-k kapcsán megadott MSRP (ajánlott fogyasztói) árak. Láthatóan az NVIDIA nem is nagyon támadta a középkategóriát ténylegesen új dizájnnal, és az AMD is csak felülről kóstolgatta ezt a piacot.

A processzorok kapcsán sem volt túl eleven a piac. Az AMD év elején eldurrantotta a Cezanne kódnevű mobil SoC APU-kat, amelyek igazából nem lettek rosszak, a Zen 3-as processzormagok teljesítménye, valamint a fogyasztás tekintetében igen derekas képességeket mutattak, de belepiszkított az összképbe, hogy a IGP még mindig a Vega architektúrára épült. A sebessége ugyan rendben volt, a tudása viszont kopottasnak számított. Ennek a dizájnnak később lett asztali verziója is, amire leginkább azt lehetett mondani, hogy hozta a kötelezőt, de többet nem.

Az Intel sem lubickolt. Mobil CPU-k terén tavasszal leplezték le a Tiger Lake-H kódnevű fejlesztést, de a hasonló fogyasztási tartományt célzó Zen 3-as mobil Ryzenek mellett ez túl nagyot nem ütött, viszont októberben befutott az Alder Lake-S, vagyis a 12. generációs asztali Core sorozat. Ez már számos újítást tartalmazott, kezdve a hibrid magdizájntól a PCI Express 5.0-n át a DDR5-ös memóriaszabvány támogatásáig. A negatívumok között a rendkívül komoly fogyasztást lehetett felróni, de ezen sokan túl tudják tenni magukat. Azon viszont már nem feltétlenül, hogy az új Intel platform megjelenése után a DDR5-ös memóriákból hiány alakult ki, kilőve az árakat az egekbe.

DDR5 – jött, látott, majd jól megdrágult
DDR5 – jött, látott, majd jól megdrágult

A fentiek mellett az Intel lényegesen többet beszélt a jövőről, legalábbis az AMD-hez vagy az NVIDIA-hoz viszonyítva. A Santa Clara-i óriásvállalat idén megválasztott új vezetője végeláthatatlanul prezentálta a különböző rendezvényeken azokat a technológiákat, amelyek vagy nem működnek még, vagy nem elég jó a kihozataluk ahhoz, hogy tömeggyártásban bevessék őket. Viszont azt mindenképpen sikerült elérni, hogy a média sokat beszéljen az Intelről, hiszen több évre előre megmutatták terveiket, ami nem kevés hírt szült.

Említést érdemel még az adattárolók piaca, de nem valamiféle technológiai újítás következtében, hanem inkább a Chia bejelentése miatt. Ez volt az a kriptovaluta, ami megpörgette a HDD-piacot, el is szálltak egy ideig a hazai merevlemezárak, ugyanakkor ez nem tartott túl sokáig, mivel a Chia nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Ezek után sokan gondolhatják, hogy ilyen események után biztos sokan vettek új generációs konzolt. Talán vettek volna, de azokból is hiány volt. Persze nem olyan extrém mértékű, mint a VGA-knál vagy a DDR5-ös memóriáknál, viszont távolról sem volt egyszerű hozzájutni a PlayStation 5-höz. Az Xbox Series X és S ugyan könnyebben beszerezhető volt, de ha valaki a Sony gépét akarta, nos, kénytelen volt várni rá. Ezek miatt bátorkodunk leírni, hogy ennél már csak jobb év jöhet – nézzünk is bele, hogy mi várható!

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés