Hirdetés

Az év legjobbjai az olvasók és a PROHARDVER! szemével

Az idei esztendő végén rendhagyó módon nem csak mi formáltunk véleményt.

Végre vége az évnek!

Az biztos, hogy a 2020-as esztendő sokaknak nem lesz a kedvence. Az új koronavírus-járvány sok kárt okozott, hatásait mindenki érzi, és valószínűleg jövőre is érezni fogjuk. Ettől függetlenül az élet zajlott, a termékek is érkeztek, noha esetenként csak tartaléklángon jöttek a bejelentések, viszont azért újításokban ez az év is bővelkedett. Mindezt szeretnénk stílszerűen lezárni, ezért pár területet megjelölve összegezzük, hogy melyek is voltak az év legjobb fejlesztései, illetve felhívást is intéztünk olvasóinkhoz, hogy mondják el ezt ők maguk is.

Általánosan leírható, hogy a 2020-as évben, bár volt szinte minden, mégis leginkább a játékosoknak kedvezett, hiszen új VGA-k, új processzorok és új konzolok is érkeztek. Aligha lehet ennél többet kívánni, talán azt, hogy meg is lehessen ezeket vásárolni – utóbbi volt ugyanis talán a legnagyobb gond idén! Hiába jöttek az esztendő második felében az új generációs termékek, elég nehezen lehetett hozzájuk jutni. Ez sok dologra visszavezethető, bizonyos szempontok alapján még a járványra is, hiszen tavasszal nem kevés gyárat le kellett állítani, a kieső termelésnek pedig sok helyen megjelent a hatása.

Mindezeken túl talán a gyártók sem akartak túlzott kockázatokat vállalni, mert nem lehetett előre tudni, hogy az év vége felé milyen gazdasági hatásai lesznek a fokozatosan változó korlátozásoknak, így jó eséllyel a gyártópartnerek sem szálltak el a megrendelések tekintetében. Ha pedig a tervezett mennyiség kevés, akkor arra képtelenség gyorsan reagálni, ugyanis a bővítésnek több hónap az átfutási ideje.

A megjelent termékeket viszont ettől még lehet értékelni, sőt kell is, másképp nem is lehet jól lezárni egy évet. A következő oldalakon a felhívásunkban szereplő lista pontjaira reagálunk, először a saját, majd olvasóink véleményét kifejtve. A válogatás természetesen teljesen szubjektív, hiszen sok esetben nagyon relatív, hogy kinek mi tűnik a legjobbnak vagy kedvencnek, ezért is tesszük közzé saját véleményünk mellett olvasóinkét is.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés