Hirdetés

Arany óramobil, pikniktöltő és nagy bejelentések

A héten történt: a nagy bejelentések hete

Pörgős héten vagyunk túl, ami a termékbejelentéseket illeti, mégsem ezzel, hanem rögtön egy szolgálati közleménnyel indítunk, mely a Heti Szemle további alakulását boncolgatja. A jövőben új témakörökkel fogjuk bővíteni ezt az immáron a jól bejáratott rovatot, ami talán hihetetlen, de majdnem 11 hónapja fut az oldalon, tehát épp itt az ideje, hogy tovább finomítsunk rajta. A jó hír, hogy a már meglévő témák nem fognak eltűnni, továbbra is rendszeresen lesz heti összefoglaló (azaz "Heti történés"), bolondságokat kínáló TGIF, és persze megmarad a Moddervilág és a Heti okosság is.

A változás, hogy bejön még két új téma: a közösségi oldalunk legjobb, legolvasottabb és leghasznosabb írásaival foglalkozó Logout összefoglaló, illetve a "Vélemény", melyben szerzőink adott témáról írt hosszabb vagy éppen rövidebb szösszenetei olvashatóak majd. E két új téma véletlenszerűen fog rotálódni a Moddervilággal és/vagy Heti okossággal, de ez nem jelenti azt, hogy bármelyik témát elhanyagolnánk az újak kárára. Tehát a Moddervilággal, ha nem is minden héten, de továbbra is sűrűn találkozhatnak majd olvasóink, míg a Logout egy szezonálisabb jellegű témakör lesz, így várhatóan a Vélemény és a Heti okosság rovat fog sűrűbben helyet cserélni.

Nokia Lumia 2520: érkezése borítékolható volt
Nokia Lumia 2520: érkezése borítékolható volt

Most pedig csapjunk bele a hét legfontosabb eseményeibe, melyek között nem kevés izgalmas téma bukkan fel köszönhetően annak, hogy például a Nokia és az Apple is közös napra – de nagyon sportszerűen nem órára azonosan – időzítette sajtótájékoztatóját. Elsőként a Nokia tette meg bejelentéseit, melynek fénypontját az új okostelefonok mellett a tabletpiacra való belépés jelentette, aminek elsőszülött gyermeke a Lumia 2520. A tableten természetesen Windows RT 8.1 platformra épít, ami szintén rendkívül sokat fejlődött, így valószínűleg lesz jövője a kezdeti bukdácsolás ellenére is.


Apple dömping: MacBook Pro, Mac Pro, iPad Air és iPad mini Retina és érkezett a héten
Apple-dömping: MacBook Pro, Mac Pro, iPad Air és iPad mini Retina is érkezett a héten

Este a megszokott időpontban és jól bejáratott helyszínen az Apple prezentált egy szintén teljesen új tabletet, az iPad Airt, valamint a nagy felbontású kijelzővel ellátott iPad mini Retinát. Emellett az almás cég végre lerántotta a leplet a korábban már félig-meddig nyilvánosságra hozott Mac Pro munkaállomásról, melyről kiderült, hogy az alapjáraton sem gyenge gép brutálisan erős hardverkiépítésben is megrendelhető lesz. Emellett új MacBook Prókat is prezentált a vállalat, melyre szintén sokan vártak az új Intel platform, a Haswell megjelenése óta.

ASUS Transformer Book T100: kedvező árral indít
ASUS Transformer Book T100: kedvező árral indít

Amíg zajlik a verseny a felsőkategóriában, addig egyes gyártók, például az ASUS a Windows 8.1 vonalon maradva próbálja vásárlásra bírni a vékonyabb pénztárcával rendelkezőket. Ehhez olyan ígéretes és egészen barátságos árcédulával bíró eszközt kínál, mint az ASUS Transformer Book T100, mely a gyártó legújabb átalakítható masinája címet viseli.

AMD Radeon R9 290X: megérkezett!
AMD Radeon R9 290X: megérkezett!

Szintén eheti nagyobb esemény, hogy az AMD végre zöld utat adott az általuk gyártott leggyorsabb egy GPU-s VGA-nak, az új, Hawaii cGPU-val készülő Radeon R9 290X-nek, melyre a nagyobb gyártók mind rárepültek. Mi is így tettünk, és nem voltuk restek a rajt időpontjára egy teljes körű tesztet készíteni az AMD új éllovasáról. És ha már AMD, akkor megemlítenénk, hogy az AMD a hajszimuláció terén is újabb lépéseket tett, ugyanis a TressFX-ként ismert eljárásnak bejelentették az immáron második generációs változatát, ami ráadásul most már nem is csak a hajra koncentrál! Sőt, a lassan szappanoperákat megszégyenítő hírmennyiséget generáló Mantle API-val kapcsolatos aktuális heti adag sem maradhat el, mely történet egy kétértelmű Twitter-üzenet formájában gyűrűzött tovább. És még egy utolsó, AMD-val kapcsolatos hír: a vállalat felvázolta a hQ architektúrát, melynek alapvető célja, hogy a központi processzormagok és grafikus multiprocesszorok azonos működési szinten helyezkedjenek el a rendszerben.

NVIDIA GeForce GTX 760 Ti: ki lakik a házban?
NVIDIA GeForce GTX 760 Ti: ki lakik a házban?

Az NVIDIA ezen a héten igencsak csöndben, szemrebbenés nélkül figyelte az AMD új üdvöskéjének rajtját. Noha felröppentek pletykák egy új VGA, a GeForce GTX 760 Ti jelzésű változata kapcsán, de erről kiderült, hogy nem eszik olyan forrón a kását. Az Intel sem volt aktív, első körben ugyanis csak szivárgások érkeztek a külföldi lapok jóvoltából, melyek a Broadwell kódnevű lapkára épülő LGA1150 foglalatba illeszkedő termékekről szóltak – legalábbis a felvázolt útiterv arról tanúskodik, hogy ilyen is lesz. Bemutattak viszont egy újfajta és meglehetősen hatékony élsimítási eljárást, a CMAA-t, ami megérdemli a figyelmet.

Intel CMAA
Intel CMAA

A hetet egy kevéske 4K-val zárnánk, hiszen ez a másik forró téma mostanság. A Sony például egy bombasztikus 4K-s projektort mutatott be, ami ugyan nem két fillér, de vélhetően megtalálja majd a helyét a piacon. Aki nem vágyik hétméteres képátlóra, hanem beéri harminc centiméterrel, annak a Japan Display (melyben szintén van némi érdekeltsége a Sonynak) 12,1 colos 4K kijelzőjét tudjuk ajánlani, mely szintén a héten került bemutatásra. Végül, de nem utolsósorban a micro-DisplayPort csatlakozóval kapcsolatos híreszteléseket osztanánk meg, ami a kompakt méretű mobil eszközökön segíti a nagyfelbontású tartalmak terjedését (részben a HDMI mellett).

4K-n nyomul a Sony
4K-n nyomul a Sony

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés