Hirdetés

Predator mod és szuperhős kütyük

A héten történt: új Surface, Kindle és Radeon

Több nagy bejelentésen vagyunk túl a héten, melyek sok újdonságról rántották le a leplet. Már rögtön a hét elején a Microsoft indított egy nagyobb volumenű rendezvénnyel, ahol a legújabb, második generációs Surface tabletek (Surface 2 és Surface 2 Pro) és azok újdonsült kiegészítői voltak főszerepben. Kedden az Apple kontrázott teljesen váratlanul, mindenféle extra felhajtás nélkül. Igaz, most nem tablet és telefon, hanem az iMac, pontosabban annak frissítése volt a téma. Persze a héten sem maradtunk a nemrég bejelentett iPhone 5S-sel kapcsolatos hírek nélkül, ugyanis további részleteket sikerült kideríteni a termék alapjául szolgáló Apple A7 SoC-ról, és arra is fény derült, hogy a hatalmas újdonságnak kikiáltott beépített ujjlenyomat-olvasó sem jelent tökéletes biztonságot az 5S felhasználók számára.

Apple A7 SoC belülről
Apple A7 SoC belülről

A Valve a héten bejelentette a SteamOS operációs rendszert, amivel megkezdődhet a felhasználók átköltöztetése a nappaliba – vagyis ez már elkezdődött, a Valve csak alkalmazkodik az igényekhez. Sőt, jövőre már SteamOS-t futtató PC-kre is van kilátás egy másik bejelentés szerint.

Szerdán több vállalat háza táján is történtek érdekességek. Az Amazon új Kindle táblagépeket jelentett be, a HDX sorozatot, melynek modelljei amellett, hogy két méretben is érkeznek, igen combos hardvert kaptak. A cég üzletpolitikáját ismerve azonban tudhatjuk, hogy a hardver nem minden! Új táblagépekhez új szolgáltatás is dukál, amivel most sem maradt adós az Amazon! Emellett a Samsung is hallatott magáról az ISOCELL szenzor révén, ami elsőként a hordozható eszközök fényképezőinek alapjául szolgálhat a jövőben, és számos területen kínál előrelépést a most használt szenzorokhoz képest.

Amazon Kinde Fire HDX 8.9
Amazon Kinde Fire HDX 8.9

Szintén ezen a napon a Sony és az NVIDIA részéről hangzottak el fontos és érdekes kijelentések. Előbbi a PlayStation 4 minden eddiginél jobb hangzásvilágát méltatta, míg utóbbi mintha épp a konzolok ellen próbálná hangolni a népet a PC-k és a konzolok VGA-iban megbújó teljesítmény elemzésével, összehasonlításával. Nyilván az NVIDIA-nál akkor még nem tudták, hogy mostantól a kínaiak vásárlóerejére is kevésbé számíthatnak, hiszen a távol-keleti ország visszavonta a konzolok értékesítésére vonatkozó tilalmat, ami várhatóan nem fog kedvezni az ottani PC eladásoknak.

Mostantól Kína is élvezheti a konzolokat
Mostantól Kína is élvezheti a konzolokat

Tulajdonképpen még szerdán este, de éjszakába nyúlóan prezentálta legújabb fejlesztéseit az AMD, amit most először élőben is lehetett követni. Bár a közönség leginkább az új Hawaii kódnevű GPU-ra várt, ezt nem kapták meg teljes mértékben, csupán a Radeonok új elnevezéséről rántották le a leplet. Emellett számos fejlesztésről számoltak be, mint például az új VGA-k azon képességéről, amelyek hangkártyává avanzsálják egyes Radeonokat, illetve a Mantle API is előkerült. Utóbbi olyan izgalmas újításnak számít, amiről a média nem tud leszállni, és azóta is folyamatosan cikkeznek róla – akárcsak mi, nem is egyszer.

A hét utolsó hétköznapjának viszonylagos nyugalmát csak a Micron bejelentése tudta megzavarni a Hybrid Memory Cube-bal kapcsolatban. A 2011-re visszanyúló memóriakocka – melynek mintái szállítását kezdte meg most a Micron – a jövő rendszermemóriája is lehet, akár az otthoni felhasználók körében is.

Zárásként pedig szeretnénk olvasóink figyelmébe ajánlani a Leap Motion mozgásérzékelő tesztjét, amit testvérlapunk, az IT Café készített.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Hirdetés