Vendégségben a Gigabyte-nál Tajvanon

Interjú

Jó néhány nagy és jól ismert hardvergyártó székhelye Tajvan, így számukra a tajpeji Computex tekinthető az év eseményének. Ennek köszönhetően esztendőről esztendőre kitesznek magukért a vállalatok, és különféle eseményekkel csábítják magukhoz a közönséget. Ebből persze a Gigabyte sem maradhat ki, így idén számos programmal rukkoltak elő, melyek nagy részén mi is jelen lehettünk.

Mi az alaplapos részlegre fókuszáltunk, ami egy teljesen különálló divíziónak tekinthető a cégcsoporton belül. Az első esemény egy sajtótájékoztató volt, melyről hosszabb blogbejegyzésünkben számoltunk be korábban. Ezt két nappal később egy interjú követte, ahol Sir Henry Kao személyében az alelnök, illetve jobbkeze, Jackson Hsu válaszolt a maroknyi újságíró kérdéseire.


[+]

Kérdés: Milyen prioritásai vannak a cégnek a közeljövőben a piaci részesedés növelése mellett?

Válasz: Először is biztosra kell vennünk, hogy ez az üzlet és ipar stabil, valamint egészséges marad. 2006 környékén még a vásárlók jelentős részének csak az ár számított, ez volt a legfontosabb szempont. Akkoriban szemléletváltás történt nálunk a vásárlók elégedettségének növelése érdekében, így alaplapjaink terén az árazás szempontja elé helyeztük a minőséget, a tartósságot és a teljesítményt. Az azóta eltelt nyolc év történései alapján ma elmondhatjuk, hogy jó döntést hoztunk, ennek megfelelően a jövőben is kitartunk az említett három szempont mellett.

Az utóbbi pár évben különféle kategóriákat teremtettünk a vásárlók különféle igényeinek, illetve rétegeinek megfelelően, például a játékosoknak elhoztuk a Gaming szériát, de van külön sorozatunk a tuning szerelmeseinek is. Utóbbiból idén már három különféle modellel is előálltunk, melyek közül az LN2-es egy különleges darab, hisz a memória túlhajthatósága szempontjából jelenleg ez a legjobb modell a világon. De vannak kifejezetten teljesítményre kihegyezett, üzleti modelljeink is. 5-6 évvel ezelőtt még a legtöbben valamilyen belépőszintű alaplapot választottak üzleti felhasználásra, de ezen is változtatni tudtunk. Ma már inkább a mainstream, vagy bizonyos esetekben a csúcskategóriából választanak üzleti célokra is.

Míg korábban asztali számítógép vásárlásakor elsősorban az ár volt a döntő tényező, addig ma már sokkal inkább valamilyen konkrét céllal vagy különleges igénynek megfelelően raknak össze desktop PC-ket. Termékeinkkel igyekszünk segíteni a vásárlóknak a legmegfelelőbb konfiguráció összeállításában. Már régóta követjük ezt az irányt, és a jövőben is ezt fogjuk tenni, megpróbáljuk vezetni az iparágat. Amennyiben megnézik az Intel kimutatásait, akkor láthatják, hogy a processzorgyártó növeli az asztali termékei fejlesztéseihez szükséges összeget. Nagyjából 2-3 évvel ezelőtt még mindenki a notebookokról és tabletekről beszélt, mára pedig belátták, hogy növelniük kell az asztali termékekbe való befektetést, mert a vásárlók igényei megváltoztak, ráadásul nőttek. Mi ezt az utat fogjuk követni, ennek megfelelően fogunk eljárni.

Kérdés: Négy esztendővel ezelőtt, azaz 2010-ben még a gazdasági válság hatása alatt állt az iparág. Az azóta eltelt idő alatt mi változott a Gigabyte alaplap részlegének háza táján az eladási mutatókat, illetve a piaci részesedést tekintve?

Válasz: A Gigabyte egyértelműen növekedett az elmúlt években. A márka első számúvá lépett elő az alaplappiacon, amit az Intel és az AMD is elismer. Ragaszkodtunk korábban említett három fő szempontunkhoz, ami nagyon jó eredményekhez vezetett. Talán a tabletek és okostelefonok terjedése bizonyos formában még segítette is a növekedést. 2010 környékén a vásárlók erősen a notebookokra koncentráltak, de már akkor is gyanítottuk, hogy az asztali PC-k túl fogják élni ezt, és bár sokan kételkedtek ebben, de végül így lett. A felhasználok nagy része többféle eszközzel rendelkezik: asztali PC, notebook, tablet, okostelefon. Ma már, amikor ők leülnek asztali gépük elé, akkor nagy teljesítményre vágynak, hisz csak ezért tartják fenn ezt a platformot.

Kérdés: Mint az tudjuk, a Gigabyte több különálló cégből tevődik össze, hisz az alaplapokkal, a grafikus kártyákkal, a notebookokkal, a ház-táp-hűtő triójával, illetve az egyéb kiegészítőkkel is gyakorlatilag egy teljesen különálló részleg foglalkozik. Esetenként mennyire dolgoznak össze ezek a divíziók? Például az alaplapokkal foglalkozó részleg tervezi és gyártja a notebookok alapjait is? Vagy esetleg kisebb részleteket átvesznek-e, mint például az alaplapi hangrendszer?

Válasz: Üzleti szempontból teljesen különállóak a divíziók, ugyanakkor a különféle egyedi technológiáinkat természetesen megoszthatjuk egymással, amennyiben szükséges, de nem az alaplapokkal foglalkozó részleg készíti a Gigabyte notebookok alaplapjait. A legnagyobb fejlesztési költségek az alaplap- és a grafikuskártya-részlegnél jelentkeznek, így általában ez a két divízió igényli a legtöbb erőforrást. Ezzel szemben például a Smart Switch nevű kis alkalmazás a notebookrészleg fejlesztőinek fejéből pattant ki, amit később átvettünk alaplapjainkhoz.

Kérdés: A folyamatos integrációnak köszönhetően a processzorok egyre inkább a SoC felépítési irányába menetelnek. Nem tartanak attól, hogy ennek okán az alaplapok egyre egyszerűbbé válnak, amivel csökkenhet a rendszerben betöltött jelentőségük is?

Válasz: Nagyon jó kérdés! Minél több egységet tartalmaz a processzor, azaz minél magasabb fokú a belső integráció, annál nagyobb kihívás a benne található egységeket optimálisan kivezetni az alaplapra. Ez egy sokkal komplikáltabb feladat, mint azt sokan elsőre gondolnák, így nem aggódunk emiatt. Az pedig, hogy egyre több, korábban az alaplapon helyet kapott elem költözött, illetve költözik a processzorba, további lehetőséget biztosít számunkra bizonyos új dolgok elhelyezésére. A legújabb Z97-es alaplapok egy részére például így felkerülhetett az M.2 slot, és már az ajtón kopogtat az USB 3.1 is, aminek szintén helyet kell majd találni.


[+]

Kérdés: Ha már szóba került az USB 3.1, akkor adja magát a kérdés, hogy mikor láthatunk ilyen aljzattal szerelt Gigabyte alaplapot? Azt tudjuk, hogy anno a Gigabyte rukkolt elő elsőként USB 3.0-t támogató modellel, és nem sokkal később már az összes alaplapon helyet kapott az új generációs aljzat.

Válasz: Nagyon szoros a kapcsolatunk a harmadik generációs USB eszközökkel foglalkozó gyártókkal, de egyelőre ők is csak az első mintapéldányoknál tartanak, de még az USB-IF szövetség kvalifikációs specifikációja is csak a 0.7-es verziónál tart a legújabb 3.1-es szabványt illetően, ami természetesen nem a végleges. Mindezek fényében egyelőre elég nehézkes lenne egy tömegtermelésre alkalmas alaplappal előállni, ráadásul még olyan eszközhöz sem lehet kereskedelmi forgalomban hozzájutni, ami képes kihasználni a 3.1-et. A kiállításon látott egyes gyártói darabok csak mutatóban voltak kint, a figyelem felkeltésének érdekében. Szerintünk nem fog túl gyorsan terjedni az USB 3.1, hisz még a 3.0 sincs ott mindenhol, az általa elérhető maximális sávszélesség kihasználhatóságáról nem is beszélve. Meg szeretnénk várni, hogy az egész mögött álló rendszer elérje a megfelelő fejlettségi szintet.

Kérdés: Korábban a Gigabyte-ot, mint első számú alaplapgyártót említette. Melyek azok a technológiák, amelyeket egyértelmű előnyként könyvelnek el a riválisokkal szemben?

Válasz: Ahogy már utaltam rá, a legfőbb ok, aminek révén végül első számúvá váltunk, hogy ragaszkodtunk a kitűzött, magasszintű minőséghez. Másodsorban a teljesítményre helyeztük a hangsúlyt, míg a harmadik pillér a tartósság volt. 2006-tól a mai napig rendkívül nagy befektetéseket végeztünk ezek érdekében, és ennek köszönhetően a közelmúltban világszerte remek visszajelzéseket kaptunk ügyfeleinktől. Ha az említett három tulajdonságban nem lettünk volna elég erősek, akkor képtelenek lettünk volna felvenni a versenyt közvetlen riválisainkkal. Az elmúlt 8 évben technológiai szempontból a Gigabyte vitte a pálmát, és ezzel közvetve kényszerítettük versenytársainkat arra, hogy kövessék az általunk kitaposott ösvényt.

Az USB remek példa erre, hisz ahogy már szó esett róla, mi voltunk az elsők, akik a teljes palettán elérhetővé tették a 3.0-s aljzatot, a legolcsóbbtól a legdrágább modellig, ráadásul abban az időben ez még egy jóval költségesebb lépésnek számított, mint ma. Ezen felül hiszem, hogy az alaplapok minőségére is pozitív ráhatásunk volt, hisz mi kezdtünk el egyre jobb minőségű komponenseket alkalmazni, amit idővel a többi gyártó is átvett. Nagymértékben megváltoztattuk az ipart, és ez a hozzáállás segített minket az első helyig. Természetesen nem mi vagyunk az elsők és egyetlenek, akik az említett szempontok szem előtt tartásával sikeresek lettek. Említhetném például az Apple-t, aki szintén mindent megtesz a termékei minőségének és teljesítményének folyamatosan magas szinten tartásáért.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés