Hirdetés

Alphacool Eisbaer Pro Aurora: bővíthető vízhűtés

A német gyártó megoldása kompakt rendszerként is tökéletes, de bővíthetősége miatt egy profi hűtés alapja is lehet.

Bevezető, külső

Aki ma vízhűtést vásárol, szinte kizárólag a kompakt (vagy más néven AiO, tehát minden egyben) rendszerekben gondolkodik. Ezek „gyárilag” összeszerelt megoldások, a radiátor, a hűtőblokk, a pumpa és a csövezés egy egységként, a folyadékkal feltöltve érkezik, így nemcsak használatuk problémamentes, de a PC-be való beépítés sem bonyolultabb, mint egy normál hűtőborda esetében. A másik, jóval kisebb halmazt azok alkotják, akik ezt a hűtőrendszert is komponensenként válogatják össze, és ők végzik az összeszerelést, a feltöltést, légtelenítést is.

Az első megoldás kényelmesebb, a második profibb: egy így összeépített vízhűtés nagyobb teljesítményt kínál, ráadásul a CPU mellett a körbe beköthetjük a grafikus kártyát, az alaplapot vagy akár a tápegységet is, aki pedig tényleg időt és energiát szán rá, még a PC díszévé is teheti a hűtést. Egy ideje a két halmaz metszéspontjában is találhatók termékek: olyan kompakt vízhűtések, amelyek szükség esetén bővíthetőek, így elméletben mindkét filozófia előnyeit képesek nyújtani – tesztalanyunk is közéjük tartozik.


[+]

Dizájn

Az Alphacool a „profi” vízhűtések piacának egyik fontos szereplője, és mint ilyen, a pumpáktól a blokkokon át a radiátorokig mindent gyárt, ráadásul nemcsak PC-hez, de szerverekhez és például ipari környezetbe is kínál egyedi hűtési megoldásokat. A 2003 óta létező cég egész extrém termékekkel is rendelkezik, az Eiszeit Chiller 2000 például egy kompresszoros, 1500 watt TDP-ig használható hűtés, mellyel így a környezeti hőmérséklet alatti hőfokok is elérhetőek.

Tesztalanyunk, az Eisbaer Pro Aurora egy moduláris, kompakt vízhűtés: egy olyan összeállítás, mely a dobozból kivéve azonnal használható, de ha később bővíteni szeretnénk például GPU-blokkal, esetleg kiegészíteni egy második radiátorral vagy bármi egyébbel, akkor azt is könnyen megtehetjük, köszönhetően egyrészt a standard G1/4-es meneteknek, másrészt a csőbe integrált gyorscsatlakozónak, mely úgy bontható, hogy pár csepp folyadéknál nem vesztünk többet.


[+]


[+]

A rendszer elemeit külön vizsgálva, a blokk egy profi, nikkelezett réztalpat használó egység, integrált pumpával és légtelenítő/tágulási tartállyal. Mivel az Eisbaer család Pro változatáról beszélünk, a blokk méretét HEDT és szerver platformokra – AMD TR4, IntelLGA3647 és társai – optimalizálták. Talpa, ahogy az a képeken is látszik, tükörsima felületet kapott. Ahogy egy profi és többféle méretű processzorral kompatibilis szettől elvárható, a pasztát nem gyárilag applikálták a talpra, hanem külön tubusban kapjuk.

[+]

A tágulási tartály ARGB világítással is rendelkezik (az Aurora elnevezés az ARGB-s ventilátorok mellett erre is utal), ezt három oldalról kis plexiablakokon át csodálhatjuk meg, de világítanak a felül található vékony csíkok is. Ugyanitt ipari, push-on rendszerű csőcsatlakozókat találunk, melyek standard G1/4-es menetet használnak, tehát ha szükséges, teljesen ki tudjuk szerelni a rendszerből a blokkot. A két csatlakozó között középen találjuk a folyadék-utánpótlás betöltésére szolgáló részt, ezt a rendszerhez mellékelt speciális csavarhúzó segítségével nyithatjuk.


[+]

A csövek kívülről gumiborítást kaptak, nincs szövetburkolat vagy más dekoráció, hosszuk csatlakozókkal együtt 40 cm. Másik végükön, a radiátor oldalán ugyanúgy ipari csatlakozókban végződnek. A radiátor is rézből készült, így meglepően nehéz és vaskos; mérete 395 x 124 x 30 mm, erre jön még a három darab 120 mm-es légkavaró a cég Rise Aurora szériájából.


[+]

Ezek PWM vezérléssel rendelkező, a weblap szerint 2600 rpm, a ventilátorra ragasztott matrica szerint 2500 rpm maximális fordulatszámra képes légkavarók, hivatalosan 30-49,9 dB(A) zajszinttel – az utóbbiból már kitalálható, hogy ennek a hűtésnek nem a tökéletes csend elérése a célja.


[+]

Végezetül pedig a kiegészítők közül megemlítenénk még az ARGB-hez tartozó apró kontrollert; bár ideális esetben az alaplaplai vezérlés gondoskodik a fényekről, ha ez nem áll rendelkezésre, akkor ezt a kisméretű egységet is bevethetjük, hogy ne maradjunk világítás nélkül.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés