Hirdetés

Xbox Wireless szabványt támogató headset a SteelSeries-től

Az Arctis 9X tavalyi Arctis 7 Xbox One-nal kompatibilis „különkiadása”.

A SteelSeries bemutatta első, direkt Xboxhoz fejlesztett fejhallgatóját, az Arctis 9X-et. Hardverileg ugyanazokat a 40 mm átmérőjű neodímium hangszórókat kapjuk, mint amit már a tavaly szeptemberben bejelentett Arctis 7-ben is láthattunk, ám megváltoztatták a kapcsolódás módját. Mobil eszközeinkhez, notebookunkhoz, esetleg televíziónkhoz Bluetooth 4.1 kapcsolaton keresztül tudunk csatlakozni (támogatva az A2DP, HFP és HSP profilokat), ezen felül pedig az eszköz kompatibilis az Xbox Wireless technológiával is, vagyis épp olyan egyszerű a konzollal való párosítás, mint egy kontroller esetében.


[+]

Az igazán érdekes dolog az egészben az, hogy a két kapcsolat akár egymással párhuzamosan is fennállhat, vagyis játék közben például a telefonunkra beérkező hívásokat is fogadni tudjuk. A fejhallgató támogatja a Windows Sonic Spatial Sound funkciót, hangzásvilág tekintetében pedig hozza a SteelSeries fejhallgatóknál már megszokott élményt.


[+]

A két, szövettel bevont fülpárnát acélból készült fejpánt köti össze, melyen egy síszemüvegeknél is alkalmazott, rugalmas borítás is helyet kapott. A ClearCast mikrofon egy mozdulattal elrejthető az egyébként hangerőszabályzót is felvonultató készülékházba, és még így is maradt hely akkora akkumulátornak, hogy az – a gyártó szerint – 20 óra üzemidőt tudjon biztosítani.

A SteelSeries Arctis 9X már rendelhető a gyártó honlapjáról (bár most épp kifogytak a készletek), vételára 199,99 euró.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés