Windows blog: Internet Explorer 9 a tesztek bűvöletében

A mai bejegyzésben összeeresztjük az Internet Explorer 9-et a Chrome 10-zel és a Firefox 4-gyel, megnézzük, hogy a böngészők hogyan muzsikálnak az interneten elérhető benchmarkokon.

Mindegyik szoftveren öt tesztet futtattam végig. Az első a Sunspider 0.9.1, amely a JavaScript feldolgozási sebességét méri, az eredmény milliszekundumban van megadva, azaz minél kisebb, annál gyorsabb az adott program. A második a HTML5test, amely a nevéhez méltóan az adott böngésző HTML5 kompatibilitását mutatja, itt a nagyobb érték a jobb. Harmadik a Mozilla tesztkódja, a Kraken, amely szabványos JavaScript kódokat futtat, az eredmény itt is milliszekundumban van, a kisebb érték a jobb.

Az Acid2-ben ezt a fejecskét kell helyesen megjeleníteniük a böngészőknek
Az Acid2-ben ezt a fejecskét kell helyesen megjeleníteniük a böngészőknek

Megnéztem a hírhedt Acid-teszteket is. Az Acid2 a szabványos HMTL és CSS2.1 feldolgozást, PNG kiterjesztésű képfájlok megjelenítését és az URI (Uniform Resource Identifier, egységes erőforrás-azonosító) kezelését teszteli, mindhárom böngésző csont nélkül átment rajta, így ezt nem is vettem fel a táblázatba. A 2008 tavaszán megjelent Acid3 már más tészta, elsősorban a DOM, JavaScript, ECMAScript és néhány további Web2.0-ás szabvány helyes feldolgozását osztályozza egy 0-tól 100-ig terjedő skálán. Ha az adott böngésző elérte a 100-at, átment a teszten; erre jelenleg csak a Safari 4.0, az Opera 10.50Beta és a Chrome 10 képes. Az utolsó teszt a Microsotf-féle FishIE tank, amely azt vizsgálja, hogy az adott szoftver milyen hatékonysággal tudja bevonni a GPU-t a számítási műveletekbe, az eredményeket fps-ben (frame per second, azaz másodpercenkénti renderelt képernyők száma) kapjuk, a nagyobb érték jobb. Én 1000 hallal futtattam a tesztet, teljes ablakban; kevesebb hallal és kisebb ablakmérettel természetesen jobb eredmény is elérhető.

Röviden a tesztgépet is bemutatnám: egy Lenovo T410 notebookról van szó, Core i5-520M processzor (2,4 GHz), 4 GB DDR3 RAM (1066 MHz), Intel HD grafikus chip és 1440x900-as felbontás jellemzi a gépet. A szoftverek pontos verzióiról is hadd ejtsek pár szót: a cikkben a Chrome 10.0.648.205, a Firefox 4.0 és az Internet Explorer 9.0.8112.16421 verziókat teszteltem. Most pedig lássuk az eredményeket!


[+]

Az eredmények felemásak, legalábbis az IE9 tekintetében: a Sunspiderben mindenkit odavert, az ugyanúgy a JavaScript feldolgozást tesztelő Krakenben viszont ő van az utolsó helyen, ráadásul több mint kétszer annyi időbe telt neki a munka elvégzése, mint a győztes Firefox 4-nek. Az oldalak szabványos megjelenítését vizsgáló tesztek (HTML5test és Acid3) esetében szintén a Microsoft versenyzője van az utolsó helyen, viszont a GPU-alapú számolások próbájánál az Explorer 9 viszi a prímet, a Chrome pedig szép nagy hátránnyal kullog a sor végén.

dr. Kind

Azóta történt

Előzmények

  • Windows blog: indulás!

    Új rovattal jelentkezünk, amelyben a Microsoft által fejlesztett technológiákat vizsgáljuk majd.