Hirdetés

Gyorsan bevizezhetjük majd az LGA1700-as rendszerünket

Az EKWB "ingyen" teszi elérhetővé a Velocity blokkok új hátlapját, amely az LGA1700-as Intel tokozásra való felszereléshez szükséges.

Több más gyártó mellett az EK Water Blocks is rászánta magát a bejelentésre, miszerint – szinte – ingyen segít vásárlóinak felkészülni az Intel LGA1700-as tokozást használó, Alder Lake-S kódnevű processzorok érkezésére, ugyanis 0,01 eurós áron megjelent a cég saját webáruházába az első generációs EK-Quantum Velocity CPU blokkokhoz készített, fém rögzítőlemezt és gumi rezgéscsillapító keretet tartalmazó készlet, ami különösen értékelendő annak fényében, hogy a vállalat már felveszi az előrendeléseket a kifejezetten az új foglalatra tervezett EK-Quantum Velocity² processzorblokkokra.


[+]

A szerelék beszerzéséhez a többi gyártóval ellentétben nincs szükség bizonyítékra arra vonatkozóan, hogy valóban bevásároltunk az új foglalatra épülő hardverekből, illetve, hogy tényleg rendelkezünk Velocity szériás blokkal, bárki megrendelheti azt, az EKWB mindössze annyi kikötést tett, hogy egy vásárló csak egy készletet rendelhet, a több PC-vel is rendelkező felhasználóknak már az ügyfélszolgálat felé kell jelezniük az egynél több kitre vonatkozó igényüket.


[+]

A keret az alább felsorolt eszközökkel kompatibilis, szállítása pedig a tervek szerint október 28-án kezdődik, a rendelést viszont nem érdemes sokáig halogatni, hiszen az ajánlat csak 2022. március elsejéig tart, ezt követően már csak magasabb vételáron tudjuk beszerezni a terméket.

  • EK-Quantum Velocity - Copper + Plexi
  • EK-Quantum Velocity - Nickel + Plexi
  • EK-Quantum Velocity - Nickel + Acetal
  • EK-Quantum Velocity D-RGB - Nickel + Plexi
  • EK-Quantum Velocity D-RGB - Nickel + Acetal
  • EK-Quantum Velocity D-RGB - Nickel + Frosted Plexi
  • EK-Quantum Velocity D-RGB - Full Nickel
  • EK-Quantum Velocity Strike D-RGB - Black Nickel + Black
  • EK-Quantum Velocity Strike D-RGB - Matte Black + Silver
  • EK-Quantum Velocity Honor D-RGB - Black Nickel + Stars & Stripes
  • EK-Quantum Velocity Honor D-RGB - AMD Black Nickel + Stars & Stripes
  • EK-Classic CPU Water Block 115x/20xx D-RGB

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés