Hirdetés

A Vivante bemutatta a GC7000-es GPU IP-t

A Vivante bemutatta a GC7000 jelzésű GPU IP-jét, mely az aktuális sorozatot nem csak kiegészíti, hanem bevezeti a negyedik generációs ScalarMorphic architektúrát is. Utóbbi sok szempontból hasonlít az elődre, de már támogatja a geometry shadert, illetve a tesszellációt is, valamint jobb lett a compute hatékonysága is, illetve az ASTC támogatása is bekerült.

A GC7000-es dizájn sarkalatos pontja, hogy a vállalat a multiprocesszorok által elfoglalt szilíciumterületet 20%-kal csökkentette, miközben ezek teljesítménye az előző generációs architektúrához képest nem romlott. Ezzel sikerült 30%-kal csökkenteni a fogyasztásukat is, illetve hatékonyabb a rendelkezésre álló memória-sávszélesség kihasználása is a képkockára vonatkozó adatok veszteségmentes tömörítését lehetővé tevő vFB (Vivante frame buffer) technikának hála.


[+]

Az új GPU IP kezeli az OpenGL ES 3.0-t, az OpenGL 3.0-t, az OpenVG 1.1-et, valamint az OpenCL 1.2-t, emellett a Renderscript támogatása is megoldott. A vállalatnál elmondták, hogy az OpenGL ES Next kódnéven fejlesztett API újításait is képesek támogatni, de a DirectX 11 sem jelenthet problémát, bár ez nem az elsődleges célpiac.

A Vivante egyébként folytatja a termékeire vonatkozó egyszerűsített jelölési formát, így a GC7000-es modell a Vega 8x jelzést kapja. Ennek köszönhetően a korábbi hírben szereplő modellek jelölése egy szinttel csökken, illetve a sorozatból eltűnik a GC2000-es és a GC4000-es opció. Ennek oka, hogy a GC3000 két dizájnopciója jobb energiahatékonyság mellett kínál az előbbi megoldásokkal megegyező teljesítményt, így inkább ezt licencelik a partnerek.

A GC7000 egyébként 256 shader részelemet használ, melyek 1 GHz-es órajelen üzemelhetnek. Ezzel a GPU IP elméleti számítási teljesítménye 512 GFLOPS, ami elképesztő teljesítmény egy ultramobil eszközbe szánt fejlesztéstől, melynek többi részegysége 800 MHz-en üzemel. Ezt még megspékeli az az információ, hogy a GC7000 támogatja a HSA platformot ARMv8 processzormagok és ARM AMBA 5 interfész használata mellett.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés