Hirdetés

Valóban megszülethet a Valve konzolja

Hetek óta téma a Steam rendszert birtokló Valve hardverekkel kapcsolatos elképzelése. A vállalat jelenleg csak játékokat fejleszt, illetve a PC-s játékpiac legelterjedtebb digitális disztribúciós platformját irányítja, de Gabe Newell egy korábbi interjúban megemlítette, hogy ha a helyzet úgy hozza, akkor készek hardvert kínálni, de ugyanakkor a Valve vezetője nem rejtette véka alá, hogy a számos cég több tapasztalattal rendelkezik ezen a területen, így a hardverek fejlesztése nem prioritás.

A Steambox fantázianevű termékről persze megállíthatatlanok a pletykák, amelyeknek most jókora lökést ad majd, hogy a cég álláshirdetés formájában jelezte, hogy mérnökök jelentkezését várják. A megszabott követelményekből ítélve a Valve valóban kacérkodhat egy konzol gondolatával, mely alapvetően nem is elvetendő ötlet. Egy fix hardver a cég számára jelentősen leegyszerűsítené a szoftverfejlesztéseket, így rövidebb idő alatt tudnának a játékokkal előállni, ráadásul az adott rendszert direkt módon is lehetne programozni, így a különböző grafikus API-k limitációi megkerülhetőek lennének, ami gyorsabb feldolgozást és jobb grafikát jelentene.

Természetesen egy lehetséges konzol még nem jelenti a Valve PC-től való elfordulását. A Steam komolyan profitál a személyi számítógépekből, így a Valve számára is fontos ez a szegmens, de egy konzol kiterjesztené a lehetőségeket, és a vállalat folyamatosan bővülő rajongótáborát figyelembe véve még a siker sincs kizárva. Ehhez persze számos fejlesztőcsapatot meg kell győzniük az esetleges konzol támogatásáról, de az alapok, az anyagiak, valamint a Steam disztribúciós platform elterjedtsége szempontjából adottak.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Valve

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés