Hirdetés

Új kompakt fényképezőgép a Sony-tól, vloggereknek

A Sony ZV-1 gyakorlatilag egy RX100-as modell, szelfivideóra optimalizált specifikációkkal és extra funkciókkal.

A vloggerek már most is előszeretettel használják a Sony kameráit, és most nem csak a cserélhető objektíves a6xxx szériára gondolunk, hanem az annál jelentősen olcsóbb, „csúcskompakt” kategóriába tartozó RX100-as modellre is, amely már a hetedik generációjánál tart. Most azonban a japán gyártó először készített olyan fényképezőgépet, aminek célcsoportja az önmaguk felé fordított kamerával mászkáló tartalomgyártók.


[+]

A ZV-1 névre keresztelt újdonság alapjait és kialakítását tekintve nagyon hasonlít a fent említett kompakt géppel, ám ezúttal jobban figyeltek a videós képességekre, illetve számos, a kezdő felhasználók által is könnyen kezelhető funkció is beépítésre került. Utóbbira jó példa az arc- és szemkövetésre is képes autofókuszrendszer, amelyhez két olyan gomb is kapcsolódik, amiket eddig nem láttunk máshol. Az egyiket megnyomva a rendszer automatikusan úgy állítja be az értékeket, hogy a mögöttünk látható háttér szépen elmosódjon, a kevésbé hozzáértőknek tehát nem kell a beállításokkal vacakolnia, míg a „Product Showcase Setting” (tükörfordításban: termékbemutató beállítás) kapcsolót aktiválva azonnal kikapcsol a szemkövetés és az élesség automatikusan a kamera elé tartott tárgyra ugrik.


[+]

A mindössze 294 grammos fényképezőgépbe egyébként egy 1”-os, 20,1 megapixel felbontású CMOS érzékelő került, ami elé egy ekv. 24-70 mm gyújtótávolságú, f1.8-2.8 értékek között állítható fényerejű optikát pakoltak, ennek munkáját egy optikai képstabilizátor is segíti, a nagyon világos fényviszonyokban történő felvétel kiégésmentessége érdekében pedig egy beépített ND-szűrőt is találunk a vázban. Mozgóképet UHD és Full HD felbontásokban tudunk maximum 30, illetve 100 képkocka/másodperc sebességgel, de a látványosabb eredmény eléréséhez rendelkezésünkre állnak HDR és S-Log felvételi módok is. Apró figyelmesség, hogy az előlapon egy villogó piros fényt helyeztek el, ami a felvétel elindítását követően lép működésbe (ez a legtöbb kompakt fényképezőgépen csak virtuálisan, a hátsó kijelzőn van jelen), illetve maga a REC gomb használata is kényelmesebb, hála a szokásosnál nagyobb méretének köszönhetően.


[+]

Ha már szóba került a kijelző, a ZV-1 hátoldalára egy 3 hüvelyk képátlójú, 921 000 képpontból álló érintőkijelző került, melyet az RX100 VII-nél látott megoldással ellentétben nem függőleges, hanem vízszintes irányba tudunk hajtogatni, így a képet a kamera előtt ülve is figyelemmel kísérhetjük. Az extra lehetőség mellett néhány hardveres funkció viszont sajnos kigyomlálásra került, ilyen az elektronikus kereső, a beépített vaku, illetve a dedikált fókuszgyűrű, de ezekre talán egy vloggernek nincs is szüksége – azt az 500 dollárt, amivel a ZV-1 olcsóbb az RX100 VII nyitóráház képest (800 vs. 1300$) viszont el lehet költeni egyéb hardverekre. Külső mikrofonra egyelőre talán nem lesz szükség, ugyanis az újdonság hármat is magáénak tudhat, ráadásul a csomagban találunk egy szélfogót is, így nagy viharok közepette sem lesz vállalhatatlan a hangminőség – ha mégis így gondoljuk, rendelkezésünkre áll egy jack bemenet a ház oldalán. Extra akkumulátorok beszerzése azonban erősen ajánlott, a fényképezőgép ugyanis egy feltöltéssel legjobb esetben is csak 75 percig képes mozgóképet rögzíteni.


[+]

Az adatok tárolására szükségünk lesz még egy SD méretű memóriakártyára, továbbá használhatunk még külső monitorokat is, hála a micro HDMI kimenetnek, illetve a ZV-1 kompatibilis az év elején bemutatott GP-VPT2BT markolattal is.

Az újdonság tehát 800 dollárt kóstál majd, piacra kerülése június közepére várható.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés