Hirdetés

Új Intel driver érkezett a HD Graphics IGP-khez

Egyre több számítógép nélkülözi a dedikált VGA-t, hiszen az új processzorok integrált grafikus maggal is rendelkeznek. Itt érdemes az Intel Sandy Bridge rendszerekre gondolni, melyekből sokat eladnak a piacon, de az IGP-jét nem tartják túlzottan sokra. Ettől függetlenül sok embert érdekelhetnek a friss driverek, így a Catalyst és a GeForce meghajtók mellett mostantól az Intel szoftveres támogatásáról is írunk. Elsőként érdemes ecsetelni, hogy a vállalat elsődlegesen a Windows 7 és Vista támogatását tekinti prioritásnak, de a Windows XP-hez is vannak driverek, csak ezek rendszerint késnek, és technikailag is le vannak maradva. Mivel egyre többen hagyják ott az öregedő Windows XP-t, így az újabb operációs rendszerekhez készült driverek képességeiről fogunk rendszeresen beszámolni.

A vállalat elsődlegesen csomagban kínálja az adott meghajtót, mely jelen esetben a 15.22.50.2509-es verziószámot viseli. Az első két szám jelzi a bázisverziót, míg az utolsó két érték a bázisdriveren belüli változásról árulkodik. Ez azt jelenti, hogy komoly frissítésről akkor lehet beszélni az Intel driverek esetében, ha az első két szám valamelyike nő. A 15.22-es bázisdriver első verziója még áprilisban jelent meg, és bevezette az OpenGL 3.1-es API támogatását, valamint a WiDi 2.1 és az InTru3D kezelését, illetve a váltottsoros (interlaced) MPEG-2 formátumú tartalmak enkódolását. Szintén újítás volt a hardveres T&L kezelése az OpenGL driverben. Ez a technológia még a DirectX 7-tel mutatkozott be, így több mint 10 évesnek tekinthető, de jelentősen gyorsítja az erre felkészített alkalmazások sebességét, így jó döntés volt beépíteni a támogatást.

Az új 15.22.50.2509-es drivernél látható, hogy az első két szám nem változott, így a szolgáltatások szempontjából nem történt előrelépés. Az eszközillesztő csomagja tartalmazza a HDMI-hez használható audió, a Turbo Boost, és természetesen a HD Graphics drivert. Utóbbi jelölésből nem nehéz kitalálni, hogy a meghajtó a HD Graphics, és a HD Graphics 2000, illetve 3000 IGP-vel rendelkező processzorokhoz telepíthető.

A driverben számos hibajavítást eszközölt a vállalat a játékokkal kapcsolatban, illetve pár programban növelték is a teljesítményt. Az Intel pár játékban ki is mérte a változásokat az előző meghajtóhoz viszonyítva, méghozzá egy HD Graphics 3000-es IGP-t tartalmazó processzorral:

  • Starcraft 2: Wings of Liberty (Devil’s Playground) – akár +37% alacsony szintű grafikai beállítás mellett
  • Resident Evil 5 (Benchmark) – akár +10% alacsony szintű grafikai beállítás mellett
  • Dawn of War: Chaos Rising – akár +29%
  • Battlefield: Bad Company 2 – akár +28%
  • DIRT 2 – akár +12%
  • Supreme Commander 2 – akár +16%

Az Intel új HD Graphics drivercsomagjának 32 és 64 bites futtatható verziója Windows 7 és Vista operációs rendszerre az előbbi linkeken érhető el. A driverek mobil és asztali konfigurációkra is telepíthetőek. A pontos dokumentáció itt olvasható. A Windows XP-hez készült legfrissebb driverek – a megfelelő adatokat megadása után – az alábbi oldalon találhatóak meg.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés