Hirdetés

Teljes kártyát befedő EK vízhűtő blokk a GTX 1080-ra is

Ahogy a Radeon Pro Duo esetében, úgy a GTX 1080 megjenelenésére is a lehető leghamarabb reagált a vállalat.

Szinte még ki sem hűlt az NVIDIA GeForce GTX 1080 bejelentése, a szlovén EKWB bejelentette, hogy dolgozik a referencia (beleértve a Founders Editiont és az egyes partnerektől érkező olcsóbb) nyomtatott áramköri lapot teljesen befedő vizesblokkon, mely nemsokára elkészül. A felhasznált anyagok tekintetében most is a réz dominál, hiszen ez alkotja magát a blokkot, melyben a hűtőfolyadék számára kialakított csatornák áthaladnak a tápellátó áramkör, a memóriák, valamint a GPU felett is – utóbbinál természetesen lamellákat használnak.


[+]

A hűtő az EK-tól megszokott módon várhatóan négyféle verzióban lesz elérhető: rézszínű blokk akril vagy acetál fedéllel, valamint ugyanezen fedélopciók nikkelezett rézblokkal. A megjelenés időpontja egyelőre nem tisztázott, de az ár várhatóan az EK Titan X-hez tervezett blokk árához lesz belőve, azaz kiviteltől függően 100-110 euró köré.

A legfrissebb információk szerint az árusítás május 27-én, pénteken kezdődik. A réz változatokért 99,95 eurót, a nikkelezettekért 109,95 eurót kell fizetni. Ezzel egyidőben a GTX 1080-asokhoz tervezett hátlapot is elérhetővé tesz a vállalat, melyből a fekete színű 29,95 euróba fog kerülni, míg a kék, piros, arany vagy nikkel verziókért 33,95 eurót számolnak fel.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés