Hirdetés

A TCL az Amazon okostévé rendszere felé nyitna

Fire TV platformmal ellátott készülékkel lép színre a vállalat.

A közelmúltban egyre több olyan hír érkezett, hogy a TCL nem maximálisan elégedett a Google által fejlesztett, televíziókba szánt smart rendszerekkel. E pletykáknak lehet némi alapja, hiszen Daniel Rausch, az Amazon Alexa egyik fejlesztési vezetője bejelentette, hogy érkeznek a TCL olyan S és Q sorozatú televíziói, amelyek az Amazon Fire TV rendszerét használják.


[+]

E modellek első körben az Egyesült Államokban lesznek elérhetőek, de a tervek szerint később megkezdődik a globális értékesítésük is, így benne van a pakliban, hogy akár nálunk is meg lehet majd őket venni. A közelmúltban hasonló útra lépett a Panasonic, illetve láttunk már Fire TV-s Toshiba készüléket is, szóval a jelek szerint egyre többen próbálkoznak azzal, hogy kínálatukban vegyítsék a különféle smart platformokat. A jelek szerint a TCL továbbra sem gondolkodik saját rendszer kifejlesztésében, inkább külső partnerekre támaszkodik e téren.

  • Kapcsolódó cégek:
  • TCL

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés