Hirdetés

A Sony felhagy a PC-kbe szánt optikai meghajtók forgalmazásával

A Sony bejelentette, hogy kiszállnak a PC-kbe szánt optikai meghajtók piacáról. A japán cég az Optiarc divízión keresztül forgalmazta a termékeket ebben a szegmensben, de az igények folyamatosan csökkennek, így drasztikus lépésekre van szükség. Az Optiarc a PC-kbe szánt optikai meghajtók piacának 15%-át birtokolja, vagyis a konkurensek mellett nagyon jó pozíciót mutatnak fel, de az árverseny következtében a divízió már veszteségesen működik. A probléma gyökere a PC-s piac általános szűkülése mellett az, hogy egyre több notebookból marad ki az optikai meghajtó, míg a normál méretű asztali PC-kbe szánt megoldások közül a DVD-t kezelő egységekre visszaesett az igény, emellett az ezeken lévő haszon sem nagy. A PC-s Blu-ray meghajtókon már nagyobb a nyereség, de e termékek iránt viszont a kereslet nagyon alacsony.

A Sony az Optiarc divíziót a következő év márciusában szünteti meg teljesen. Az előzetes adatok szerint 400 ember korai nyugdíjazásban részesül, míg a többi dolgozót a japán cég más divíziókhoz csoportosítja át. Természetesen a Sony hangsúlyozta, hogy csak a PC-kbe szánt optikai meghajtók esetében hátrálnak ki a piacról, a szórakoztató elektronikai termékek továbbra is megmaradnak. Az Optiarc kiesésével egyébként a konkurens cégek egy kis levegőhöz jutnak, hiszen a Sony által hátrahagyott 15%-os rést be lehet majd tömni.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés