Hirdetés

A Samsung inkább távol marad a szerverpiactól

A Samsung egyike volt az ARMv8-as szerverprocesszorokban hívő vállalatoknak, így több mérnökkel is gazdagodtak az elmúlt évek alatt, hogy elkészülhessen az óriáscég megoldása a mikroszerverekbe. A legfrissebb adatok alapján azonban erre nincs igazán komoly esély. Bár az ARM töretlenül dolgozik a kiszemelt piac meghódításán, és a kidolgozott útitervet is abszolút betartják, ám a Samsung inkább más területekre fókuszálja erőforrásait.

A vállalat a szerverprojekt háttérbe szorítását nem indokolta, de könnyen kitalálható, hogy nincs meg a technológiájuk a mikroszerverekhez. Bár sokan úgy gondolják, hogy e rendszerekbe elég a processzort elkészíteni, ami nyilvánvalóan menne a Samsungnak is, ám ez egy téves álláspont, ugyanis a legfontosabb összetevő az alkalmazott fabric technológia. Megfelelő fabric nélkül nem lehet hatékonyan összekötni az adott szerverbe épített rengeteg processzort. Ilyen technológiával a Samsung nem rendelkezik, így valamelyik gyártói, vagy egy licencelt megoldás jöhetne szóba, de az ARM-os konkurensek közül az AMD és a – még lélegeztetőn tartott – Calxeda saját fabricot használ, amelyek ellen szinte lehetetlen versenyezni. Utóbbi céget talán érdemes lenne felvásárolni, de a Fleet fabric a pénzhiányt megérezte, és mára lemaradt az AMD Freedom fabricja mögött, így a továbbfejlesztése elkerülhetetlen, ami nagyon költséges lehet. A Samsung számára a felvásárláshoz és a fejlesztéshez szükséges anyagiak befektetése szimplán nem éri meg.

Az ARM számára a Samsung kiesése nem kedvező, de az AMD mellett a Marwell, a Qualcomm, a Cavium és az Applied Micro továbbra is érdekelt ezen a piacon. Az utóbbi négyes közül azonban senki sem rendelkezik megfelelő fabric technológiával, de talán valamelyik érintett ráteszi a kezét a Calxeda maradványaira, mivel a Fleet fabric továbbfejlesztése még mindig járhatóbb út, mint a nulláról felépíteni valamit.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés