Hirdetés

Samsung Fórum 2011 - csúcstechnológiák egy helyen

Bécs után idén Magyarország lett a zártkörű Samsung Európai Fórum (SEF) helyszíne, aminek a budapesti Műcsarnok ad otthont február 21-től 26-ig; itt a Samsung legújabb technológiáit tekinthetik meg a partnerek, valamint a hazai és nemzetközi sajtó képviselői. A számos piaci szektorban vezető szerepet betöltő vállalat folytatta a korábban már megkezdett – és egyelőre sikeres – Smarter Life koncepció építését. Az elgondolás lényege továbbra is az, hogy a mindennapi életben fontos (és egyre fontosabb szerepet) betöltő szórakoztatóelektronikai, mobil és háztartási eszközök esztétikusabbak, használatuk pedig könnyebb legyen (Smart Design), valamint izgalmasabb, intelligensebb funkciókat nyújtsanak, mint eddig (Smart Experiences), és nem utolsósorban minden összeköttetésben legyen mindennel (Smart Connections).

A Fórumot megnyitó Seokpil Kim – a Samsung Electronics európai elnök-vezérigazgatója – bevezető beszédében elmondta, hogy idei céljuk az, hogy a Samsung egész Európában kedvelt, ikonikus, prémium márkává váljon az összes termék vonatkozásában. Mr. Kim ezzel arra utalt, hogy a Samsung Európában főként a nagyképernyős LCD/LED tévék, LCD monitorok, Blu-Ray lejátszók, házimozirendszerek és hűtők eladásában jeleskedik, de növelni szeretnék részesedésüket a notebookok, nyomtatók és mobiltelefonok piacán is. A bemutató során ízelítőt kaptunk az idén debütáló technológiai újításokról és eddig még alig, vagy egyáltalán nem látott termékekből – melyek mind megtekinthetők és kipróbálhatók voltak –, továbbá bemutatásra került a Samsung három új partnere (BBC, Lovefilm és France Telecom), ami magyarországi viszonylatban sajnos teljesen érdektelen, de nyilván hazánk nem olyan méretű piac, mint például a francia, ahol érdemes újdonságokkal kísérletezni.

A Smarter Life koncepció fő gerincét a nevében is Smartnak hívott tévék (Smart TV D7000 és D8000) adták, melyek a hagyományos és 3D tévé (ide értendő a valósidejű 2D->3D konvertálás is) funkciókon felül az eddiginél komolyabb internetes szolgáltatásokat nyújtanak, illetve összeköttetésben vannak a Samsung mobil eszközökkel. Sőt, ez az összeköttetés egy új szintre lépett, és mostmár nem csupán arról van szó, hogy telefonunkkal irányíthatjuk a televíziót, hanem vezeték nélkül továbbíthatjuk az adást például Galaxy Tab gépünkre – akár egy másik csatornát, mint amit éppen a tévén néznek. A Samsung Smart Hub menürendszerben hasonló tartalmak között válogathatunk, mint az okostelefonok esetében: letölthetünk filmeket, megnézhetjük az időjárás-jelentést, böngészhetünk a neten és például a Google Markethez hasonló Samsung Appsból alkalmazásokat tölthetünk le. A D7000 és D8000 tévék nem csak funkciókban bővültek, hanem a dizájn is alaposan átalakult az eddig látott készülékekhez képest: a káva 5 milliméterre csökkent, azaz a képernyőkeret szinte láthatatlanná vált. Ami a tévéket illeti, a gyártó alaposan ráfeküdt arra, hogy csökkentse a fogyasztást, továbbá kiküszöbölje a képhibákat és zavaró jelenségeket, mint amilyen például a 3D tévék esetében a crosstalk effekt – a helyben végzett teszt alapján ez tökéletesen sikerült.

Az optikai tuning nem kerülte el az egyéb termékeket sem, így például a 3D Blu-ray lejátszókat sem, melyek közül leginkább az alumíniumházas, szintén szupervékony BD-7500 volt a leglátványosabb – és akkor azt még nem is említettünk, hogy bekapcsolás után 3 másodpercre van szüksége az üzemkész állapot eléréséhez, amiben nyilván a film betöltése nincs benne. Egyébként az összes szórakoztatóelektronikai eszközt és már a notebookokat/monitorokat is körbelengte a 3D szelleme, ezért a Samsung szép lassan megpróbál leszámolni az ormótlan, kényelmetlen, nehéz és rendkívül sok kritikával illetett 3D szemüvegekkel, ezért a Silhouette céggel karöltve komplett portfóliót kínálnak, melyek között olyat is találunk, ami vezeték nélkül tölthető.

IT- és PC-fronton érdekes fejlesztés az SA750/950 LED 3D monitor, ami a tévékhez hasonlóan képes a 2D-s képet real-time 3D-re konvertálni, mindenféle szoftveres vagy egyéb hardveres segítség nélkül. A notebookok között a Samsung Series 9, a világ első dúralumínium házú notebookja keltette fel a közönség figyelmét. A dúralumínium könnyű, de igen erős anyag, mely az alumíniumnál is könnyebb; elsősorban a repülőgépek gyártásánál használják. A Series 9-nek nem csak a külső megjelenése igényes, hanem a Core i processzor köré épített belső is figyelemre méltó. A „SuperBright Plus” képernyő 400 cd/m2 fényerő mellett 16 millió szín visszaadására képes, valamint bekerült a gépbe a Samsung „Fast Start” is, aminek alapja az SSD meghajtó – állítólag a gép indítása mindössze 12 másodpercet vesz igénybe. Szintén notebook, bár a hagyományostól merőben eltérő koncepciót követ a Sliding PC 7. A Windows 7 operációs rendszer alapú notebook kihúzható („sliding”) billentyűzettel és érintőképernyővel rendelkezik, tehát táblagépként is használható.

Végül, de nem utolsósorban mobil és tabletfronton igazi dömping volt. Barcelona után itthon is megtekinthető/kipróbálható volt a kompletten megújult Galaxy család minden egyes tagja, a Galaxy S II, Galaxy Ace, Galaxy Fit, Galaxy Gio, Galaxy Mini és természetesen a Galaxy TAB 10.1. A kiállításon helyet kaptak a legújabb kamerák, illetve kompakt- és tükörreflexes fényképezőgépek minden kiegészítőjükkel együtt, de a háztartási gépek szerelmesei is megtalálhatták a kedvükre való termékeket – mikrók, hűtők, sütők, hagyományos és robotporszívók, mosógépek várták a nagyérdeműt.

További képek tekinthetők meg a kiállításról galériánkban!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés