Hirdetés

A világ legkönyebb aktív 3D szemüvege

Na, mi a legnagyobb átka az aktív shutteres 3D tévézésnek? Egyes vélemények szerint az, hogy kisebb vagyont kell kifizetni egy kijelzőért, sokan azonban a kényelmetlen, nagy és nehéz szemüvegeket jelölik meg hátrányként. Bár a gyártók tényleg mindent megtettek, hogy népszerűvé tegyék ezeket a kiegészítőket, nem nagyon jártak sikerrel. A felhasználókat nem győzték meg a direkt e célból szervezett divatbemutatók sem, pedig még nagy sztárokat is felkértek, hogy tudatosítsák, itt bizony valami egészen trendi dologról van szó.

Úgy tűnik, hogy a gyártók kezdik belátni ezt, hiszen a 3D megjelenítésben amúgy is az abszolút innovatív cégek közé tartozó Samsung bejelentette, hogy sikerült előállítani a világ legkönnyebb aktív shutteres szemüvegét. Ebben segítségükre volt a Silhouette, amely többek között felső kategóriás szemüvegkeretiről ismert szerte a világon. A kooperáció végeredménye egy vékony, kecses, mindössze 28 grammos tömegű termék lett, amelyet először a CES-en tapogathat majd meg a nép. A szemüveg állítólag a Samsung vezeték nélküli technológiájával tölthető fel, tehát kábel sem kell hozzá, illetve természetesen automatikusan kikapcsol, ha nem érzékeli a kijelző által kibocsátott szinkronjelet. A modell állítólag már a tél végén, tavasz elején boltokba kerül, csak azt nem lehet tudni, hogy mennyiért. Egy ma is megvásárolható aktív shutteres szemüveg közel harmincezer forintba kerül, ennél ez sem kerülhet majd sokkal többe.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés