Hirdetés

Részletek az Intel új mobilprocesszoráról

Egy San Franciscoban tartott konferencia során újabb részletek kerültek nyilvánosságra az Intel következő generációs mobil platformjáról, illetve elsősorban a platform részét képező új mobil processzorról, melyet Yonah kódnév alatt fejlesztenek. A Banias és Dothan magos Pentium M CPU-k utódjáról eddig is tudható volt, hogy két területen mindenképpen korszakalkotó szerepet fog betölteni; egyrészt a Yonah lesz az első két processzormagot tartalmazó központi egység, másrészt ez lesz az első tömeggyártásra kerülő, 65 nm-es eljárással készülő processzor.

Mint ismeretes az Intel mobil platformja utoljára idén, az első negyedévben újult meg. A Sonoma kódnevű platform – mely továbbvitte a Centrino márkanevet – gyorsabb rendszerbusszal ellátott, továbbfejlesztett Pentium M processzorokra épül, miközben az alaplapi lapkakészlet is lecserélődött: az Alviso vezérlő többek között olyan fejlett technológiákat vezetett be a mobilpiacra, mint a PCI Express vagy a SATA csatolószabvány.

Az Intel tervei szerint a Sonoma egyéves születésnapján debütálhat az új platform, mely a Napa kódnevet viseli. A soron következő mobiltechnológia alapját a Sonomával ellentétben ezúttal a korábbiakhoz képest lényegesen megújult processzor fogja alkotni, mely a gyártó elmondása szerint elődjénél alig több; körülbelül 151 millió tranzisztort fog tartalmazni, mindemellett a 65 nm-es gyártási eljárás biztosítja az alacsonyabb fogyasztást és hőtermelést. A 667 MHz-es rendszerbuszt használó processzor a pletykákkal ellentétben nem kapja meg az Intel 64 bites kiterjesztését, az EM64T-t, továbbá nem lesz Hyper-Threading-kompatibilis, ugyanakkor a többszálú utasításvégrehajtás a két különálló processzormag segítségével megoldottá válik.

A processzor további újdonsága, hogy az asztali rendszerekbe szánt processzoroknál alkalmazott eljárással ellentétben a 2 MB-os másodszintű gyorsítótáron megosztozik a két processzormag, ami elsősorban akkor jön jól, amikor a processzor energiatakarékos üzemmódban kikapcsolja az egyik végrehajtóegységet. Ilyenkor az üzemben lévő mag rendelkezésére áll a teljes gyorsítótár-méret, ez pedig jótékony hatással lehet a rendszer teljesítményére.

A Napa platform a Yonah mellett új alaplapi vezérlőt is kap, melyet új, a korábbinál energiatakarékosabb grafikus maggal látnak el. A Calistoga kódnevű lapkakészlet mellett új hálózati vezérlőt is tartalmaz a következő platformgeneráció, melynek integrálásán a gyártók már most gőzerővel dolgoznak; az Intel szerint partnereinél legalább 120 különböző noteszgép-típus gyártása tart fejlesztési fázisban.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés