Packard Bell EasyNote TV44: hosszabb menetre tervezve

Ígéretünknek megfelelő módon a Packard Bell EasyNote TV44 notebook általános leírása és számítási teljesítményének vizsgálata után a merevlemez és az akkumulátor került célkeresztbe. Kezdjük a merevlemezzel!

A Packard Bell ezen a téren nem kínál semmi extrát, az 500 GB-os tárkapacitás ma már teljesen átlagosnak mondható. A Seagate Momentus családba tartozó, SATA 3 Gbps felülettel kompatibilis tároló tányérjai másodpercenként 5400 fordulatot tesznek meg, a benne található gyorsítótár pedig 8 MB. Ennek megfelelően teljesítménye sem kimagasló, de lényegében nem is vártunk megváltást, mivel rengeteg konfigurációba kerül ugyanez a modell, így már ismerjük, mire képes.


[+]

Ezzel szöges ellentétben a 48 Wh-s Panasonic akkumulátor igen jól teljesített, ahhoz képest, hogy a processzor 35 wattos, tehát nem éppen a legétvágytalanabb darab. Minimális terheléssel és fényerővel, olvasási tesztünkben kereken 400 percet mértünk, ami kicsivel több, mint 6,5 óra. Ugyanígy a videólejátszás terén sem kell szégyenkeznie, itt 246 percet, azaz közel 4 órát mértünk 50% körüli fényerővel, így nyugodtan nekiállhatunk a hosszabb filmekhez is, nem kell majd a töltő után kapkodni. A maximális terhelésnél 89 percre elegendő szufla volt az akkuban, ami már nem annyira veretes, de vélhetően a Pentium processzort senki sem fogja egyhuzamban annyira megizzasztani, mint ahogy mi tettük.

Akárhogy is nézzük, az akkumulátor által nyomott eredmények nem rosszak egy 105 000 forintos, 15,6"-es notebooktól, de az Acer korábban már nagyon rágyúrt erre a vonalra, így nyilván egy pár trükköt könnyen átemeltek a Packard Bell notebookokba is.

A folytatásban: kijelző, nyúzáspróba

Azóta történt

Előzmények