Hirdetés

Három új gyorsítóval kerülné meg az USA új szabályozását az NVIDIA

Ezek csak Kínának készülnek, és a HGX H20, az L20, valamint az L2 nevet viselik.

Az előző hónap második felében írtunk arról, hogy szigorít az AI gyorsítók Kínába történő exportálásán az USA, amely ellen a gyártók nehezen tudnak majd védekezni, de nem lehetetlen megkerülni azt. Mivel tulajdonképpen ismert, hogy az Egyesült Államok milyen követelményeket szab meg, az egyes, Kínának szánt termékek paraméterezése tetszőlegesen konfigurálható úgy, hogy ezeknek megfeleljenek.

A SemiAnalysis hírlevele szerint az NVIDIA máris készül olyan gyorsítókkal, amelyek megkerülik a szabályozást, és ezek neve HGX H20, L20, illetve L2 lesz. Mindegyik modell csak Kínában jelenik majd meg, a leleplezésükre pedig várhatóan ebben a hónapban sor kerül.

Azt fontos kiemelni, hogy az USA szabályozása nem véletlenül van úgy megírva ahogy. Bár a fentiek alapján sokan amatőrnek tarthatják az Egyesült Államok törvényhozóit, hogy ennyire könnyen kikerülhető a rendelet, de valójában erről szó sincs. Az USA nem szeretné egyértelműen tiltani a termékek eladását Kínának, megelégednek azzal, ha annyira előnytelenné válik a teljesítmény/fogyasztás arányuk, hogy az nagymértékben hátráltatja majd Kína lehetőségeit az AI-piacon.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés