Hirdetés

Nem pörög eléggé a 3D biznisz

Sokan a 3D áttörését jósolták az idei évre, ennek megfelelően a nagy tévé gyártók mindent megtettek annak érdekében, hogy modelljeikkel készen várják a vásárlók rohamát. Plazma és LCD készülékek is kelletik magukat a boltok polcain, de a vásárlók valahogy nem tódulnak 3D-s megjelenítőkkel a kasszákhoz.

A visszafogott érdeklődésnek jó pár oka van. Az egyik természetesen a magas ár. Egy háromdimenziós tartalmak lejátszására képes televízió még mindig jóval többe kerül, mint egy hagyományos. Ezen kívül a viszonylag kevés elérhető tartalom is elriasztja a vásárlókat, és ezen úgy látszik egyelőre a 3D-s tévéadások elérhetősége, valamint a kétdimenziós tartalom háromdimenzióssá konvertálása sem segít. Gyakorlatilag sokan úgy érzik, hogy felesleges kiadniuk ennyi pénzt egy ilyen készülékre, ha egyszerűen nincs mit nézni rajta.

Paul Gagnon a DisplaySearch Észak-Amerikával kapcsolatos tévés kutatásokért felelős igazgatója ezzel kapcsolatban elmondta, hogy elsősorban a tengerentúli fogyasztók játszanak kivárásra. Már megszokták, hogy az új eljárások az első időszakban drágák, ám áruk utána rohamos mértékben csökken, azaz most inkább várnak egy kicsit. Elsősorban ez az oka annak, hogy a vállalat felmérései szerint 2010-ben mindössze 1,6 millió darab 3D tévét értékesítenek az USA-ban.

További aggasztó jel lehet, hogy Európában a szemüvegek értékesítése nem nagyon indult be. A vizsgált országok túlnyomó többségében a szemüvegek és tévék aránya alig éri el az 1:1 arányt. Ez azt jelenti, hogy a felhasználók nagy része csak azért vesz 3D tévét, mert nem talált olyan prémium kategóriás készüléket, amelyből ezt kihagyták volna.

A DisplaySearch prognózisa szerint idén 3,2 millió 3D tévé talál gazdára, ám ez a szám 2014-re 90 millióra növekszik. 2010-ben az értékesített televíziók 2%-a képes a háromdimenziós tartalmak megjelenítésére, ám ez az érték négy év múlva 41%-ra kúszik majd fel.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés