Hirdetés

MSI tuningverseny - helytállás a döntőben

A két hazai fordulót követően a hétvégén lezajlott az MSI európai tuningversenyének Amszterdamban megrendezett döntője. A selejtezőkből a meggyőző eredményeket elért OCTeamHungary csapat jutott tovább, ők egy MSI P45D3 Platinum alaplappal, egy Intel E8400 processzorral, egy szett OCZ DDR3-2000 memóriával és egy MSI GeForce 9600 GT videokártyával készülhettek – már itthon – a nemzetközi megméretésre.

MSI tuningverseny, Amszterdam

A csapat nem volt igazán szerencsés a hardverekkel, először az alaplappal gyűlt meg a bajuk, majd a processzorról derült ki, hogy nem nagy barátja a tuningnak. Még jó, hogy lehetett cserélni, így kicsit kapkodósan ugyan, de mégiscsak sikerült feltornászni a CPU órajelét, amely folyékony nitrogénnel, 1,8 voltos feszültségen 5500 MHz-ig jutott. A munka jutalma a becsületes nyolcadik hely lett a húsztagú mezőnyben, melyben több nemzetközileg is (el)ismert csapat mérkőzött a dobogóért. Az első három helyen a görög, a török és a francia gárda végzett, ők Tajpejben, az MSI világbajnokságán dönthetik el végleg az elsőség kérdését. Az OCTeamHungary eredményéhez – mellyel szűkebb régiónkból senki nem tudta felvenni a versenyt – ezúton is gratulálunk!

(Az amszterdami fordulóról bővebben a LOGOUT.hu-n számolunk be.)

  • Kapcsolódó cégek:
  • MSI

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés