Az előző hetekben felmerült az a tényező, hogy a december közepén bemutatott, Meteor Lake kódnevű processzorok nagy teljesítményű P-magja az IPC-t, vagyis az egy órajelciklus alatt elvégzett műveletek számát tekintetében visszalépett az előző generációhoz viszonyítva. Erre vonatkozóan először David Huang blogjában jelent meg információ, ugyanis itt fellelhető egy Core Ultra 7 155H CPU-ra vonatkozó mérés a SPECint 2017 egyszálú tesztjére alapozva.

Ha az adatokat levetítjük egységnyi órajelre, akkor a Redwood Cove kódnevű P-mag nagyjából az AMD-féle Zen 4 IPC-jének környékén tanyázik, némileg elmaradva a Raptor Lake CPU, Raptor Cove kódnevű P-magjától.

A fentiek miatt kérdezősködtünk a gyártóknál, és egyelőre senki sem tagadta az eredményeket, sőt, maga az Intel sem említ IPC-re vonatkozó növekedést a P-magon – igaz csökkenést sem. Ugyanakkor az E-magnál az IPC-ben mért előrelépést kihangsúlyozzák.

A változás ugyan logikátlannak tűnik, de nagyon is megmagyarázható. A Raptor Lake-nek elsődlegesen azért van gondja a piacon, mert egy bizonyos szint fölött a nagyobb IPC biztosítása aránytalanul sok extra fogyasztással jár, és ez nagyon látványosan kiütközik az előző generációs Intel fejlesztésre épülő rendszereken. Valószínűleg az AMD Zen dizájnjai után az Intel is rájött erre, és a Meteor Lake P-magját már úgy tervezték, hogy nem mennek ész nélkül az abszolút legjobb IPC felé, hanem megpróbálták behatárolni, hogy mi az az optimális maximum szint, ami még nem jár aránytalanul nagy fogyasztástöbblettel. A Redwood Cove esetében ki is hangsúlyozzák, hogy az energiahatékonyság javult, ami egy kritikus cél volt, és ezt elérték a fejlesztéssel.