Hirdetés

Megújult az NVIDIA GeForce Experience

Három éve írtunk először a GeForce Experience szolgáltatás elérhetőségéről, de akkor a program még béta fázisban volt. Azóta az NVIDIA rengeteg fejlesztést hajtott végre, ugyanakkor voltak tipikus panaszok a felhasználók részéről, mint a lassú betöltés és a viszonylag magas memóriahasználat. Ezeket az NVIDIA is látta, így eldöntötték, hogy a 3.0-s verzióban ezekre koncentrálnak, ami végeredményben azt eredményezte, hogy az új GeForce Experience egy új start is egyben. Az első indításra vonatkozó betöltési idő ugyan nem javult lényegesen, de a már futó folyamat melletti indítás kétszer gyorsabban történik meg, a combosabb gépeken nagyjából 2-3 másodperc között. A legfontosabb változás azonban, hogy a GeForce Experience 3.0 100 MB-nál kevesebb rendszermemóriát igényel a működéshez szemben a korábbi verziók stabilan 200 MB fölötti helyfoglalásukkal.

Az új verzió átdolgozott felhasználói interfészt is kapott, ami végeredményben jobban átlátható lesz. Ez kedvezőbbé teszi a meghajtó telepítését is a programból, ugyanis a felhasználó a hírek felületen láthatja, hogy az új csomag melyik programhoz kínál változást.

Az új rendszerben véglegessé vált a Share Overlay UI nevű felület, amivel játék közben lehet bizonyos funkciókat elérni és vezérelni. Ez már egy korábbi, béta fázisú GeForce Experience programba bekerült, de a 3.0-s verzióval véglegessé vált. Ezzel kapcsolatos szolgáltatás a GameStream Co-Op is, amire az előbbi linken lehet többet megtudni. Ez a funkció azonban még mindig tesztelés alatt áll. Kiegészült azonban a ShadowPlay, amely mostantól 4K-ban és 60 fps-sel is rögzíthet videókat. A streamelés Full HD-ben 60 fps-sel is történhet, továbbá fényképezhetők képek is, amelyeket helyben lehet szerkeszteni, majd feltölteni az Imgur oldalra.  Ezek a funkciók ráadásul Optimus technológiát használó notebookon is elérhetők.

A GeForce Experience új 3.0-es verziója az alábbi oldalról tölthető le. Fontos kiemelni, hogy a program használata regisztrációhoz van kötve.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés