Hirdetés

Komoly ráncfelvarráson esett át a vezeték nélküli Razer DeathAdder

A friss verzió nem csak rengeteget fogyott, de a vonalvezetése is finomodott picit, és még nem kukucskáltunk a karosszéria alá!

A Razer eddigi legnépszerűbb egere végre megkapta a neki járó kezelést, és a DeathAdder V2 Mini után egy újabb pehelysúlyú, de ezúttal nagyobb méretű iterációt üdvözölhetünk a színen, név szerint az 5+1 gombos DeahAdder V3 Prót.


[+]

A 128 mm hosszú, 68 mm széles és 44 mm magas, vezetékmentes újdonság 25 grammot fogyott az első wireless verzió óta, így 63 grammot nyom a mérlegen, ami óriási előrelépésnek tekinthető. A tervezők nem csupán a jószág tömegével, de a fizikai kiterjedésével ugyancsak variáltak egy kicsit (itt-ott néhány milliméterről van szó), sőt, a bevált formán is változtattak, ezzel célozván meg egy új közönséget.

[+]

Az oldalgombok és a görgő némileg feljebb kerültek, a tenyértámasz csúcspontja magasabbra költözött, miközben a jobbra lejtő ív meredekebb lett, és a gyűrűsujjunknak szánt peremet szintén módosították egy hangyányit, hogy biztosabb lehessen a fogásunk. A gyártó immár harmadik generációs ("90 milliós") optomechanikus kapcsolóit aktuáló főgombokat a reszponzivitás érdekében leválasztották a burkolatról, a súlycsökkentés végett szanálták az RGB világítást, és a rágcsáló belsejében ugyanaz a 30 000 cpi-ig skálázódó, 750 ips-os/70 g-s, 26 szintű LoD-szabályzást (Asymmetric Cut-off) kínáló Focus Pro 30K (PixArt PAW 3950) érzékelő dolgozik, mint ami a Viper V2 Próban teljesít szolgálatot.

[+]

Az elődhöz képest az ötprofilos fedélzeti memória egyprofilosra zsugorodott, a zsineg nélküli kapcsolat természetesen a vállalat igen harapós, 2,4 GHz-es HyperSpeed rádiójával valósul meg, azonban a DeathAdder V2 Próban bemutatott Bluetooth képességet eltávra küldték.

A Viper V2 Próval is kompatibilis HyperPolling Wireless Dongle
A Viper V2 Próval is kompatibilis HyperPolling Wireless Dongle [+]

Az akkumulátor 1000 Hz-es polling rate mellett nagyjából 90 órás üzemidőt ígér, ám ez körülbelül 24 órára csökken, ha a 35 euróért külön megvásárolható HyperPolling Wireless Dongle segítségével 4000 Hz-re növeljük az USB port frissítési rátáját. A telepek töltése, illetve a zsinóros mód életbe léptetése az mellékelt USB Type-C/Type-A (Speedflex) kábellel történik, a cpi-váltónak otthont adó hason pedig virgin grade PTFE tappancsok, meg egy cpi-deviációt mérséklő szenzorgyűrű gondoskodnak a megfelelő csúszásról.


[+]

A feketében és (az 1 grammal nehezebb) fehérben egyaránt választható, szigorúan jobbkezes kurzorkergető 2 éves garanciával kísérve már kosárba rakható a kígyós webshopban, amennyiben hajlandóak vagyunk könnyes búcsút inteni 160 eurónak. Lényeges – és egyben örömteli – megemlíteni, hogy a ketyeréhez még véletlenül sem szükséges telepíteni a cég Synapse-ként ismert centralizált szoftverplatformját, hiszen öt cpi-lépcső előre le van tárolva, fényjáték nincs, az alapértelmezett USB frekvencia meg értelemszerűen 1000 Hz. Halleluja!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Razer

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés