Hirdetés

Lian Li PC-A51 ház: "Széllel szemben..."

A Lian Li bemutatta legújabb házát, mely ezúttal is a gyártó védjegyül szolgáló alumíniumból készült, így mindössze 4,9 kilogrammot nyom a mérlegen. A 230 x 293 x 489 milliméteres méretekkel rendelkező, azaz mintegy 44 literes PC-A51 jelzésű ház mérnökei jól láthatóan most sem bírtak magukkal, ami csak akkor tűnik fel, amikor alaposabban megvizsgáljuk a belső elrendezés. Bár első látásra talán semmi különös nem tűnik fel, de jobban megnézve látható, hogy a tápegységnek a ház elejében, alul sikerült helyet szorítani, bár ebből az előlapon - szerencsére - semmi sem látszódik, a tápkábel csatlakoztatását pedig egy toldattal hátul vezették ki.


[+]

Nem csak ez az egyetlen kevésbé szokványos lépés a gyártó részéről, hanem az is, hogy a ház teljes szellőzését megfordították, azaz a hátul elhelyezett 120 milliméteres, porszűrővel ellátott ventilátor befelé nyomja a "friss" levegőt, míg az elöl, a tápegység felett és a tárolók mögött elhelyezett 140 milliméteres egység dolgozza kifelé a meleget. Kiegészítő hűtés gyanánt a gyártó opcionálisan további 120/140 milliméteres szélgép elhelyezését biztosítja a ház aljában, illetve a vízhűtés 240/280 milliméter hosszú radiátorának is megágyaztak a felső, kivehető panelen, de szükség szerint ide is pakolhatunk ventilátorokat. Ami a vízhűtést illeti, megemlítendő még, hogy külső radiátor esetén a tömlők kivezethetőek a hátsó, gumibetétes nyílásokon.


[+]

A miditorony beltere meglehetősen szellős, bár legfeljebb ATX alaplapok beszerelését teszi lehetővé, amire legfeljebb 175 milliméter magas CPU-hűtő pakolható, míg VGA-k esetén 400 milliméter a limit, ha az öt darab 2,5/3,5 colos tárolórekeszből egy párat kiveszünk, enélkül 280 milliméteres limittel kell számolnunk. A rekeszek eltávolításával azonban nem vesztünk annyit, mint elsőre gondolnánk, ugyanis mind az öt kiszerelése esetén ezek helyére, közvetlenül az alaplaptálcára három darab 2,5 colos tárolót csavarozhatunk fel.


[+]

A kábelek elvezetése a hátoldalon, az alaplaptálca mögött történhet, amihez a megfelelő kábelbújtató rések sem hiányoznak, valamint szerelőnyílásból sincs hiány. Nem feledkeztem meg az előlapi USB és jack csatlakozókról sem, amelyek közvetlenül az 5,25"-os rekesz felett foglalnak helyet.Az április végén megjelenő PC-A51-ből többféle modell lesz elérhető. A PC-A51A jelzésű ház ezüst, míg a PC-A51B fekete színben, teli oldallapokkal érkezik, míg a PC-A51WX és PC-A51WRX átlátszó oldallapot kap, előbbi azonban teljesen fekete színű, utóbbi pedig fekete-piros színkombinációt kap.


[+]

Az április végén, 200 dolláros kezdőáron megjelenő PC-A51-ből többféle modell lesz elérhető. A PC-A51A jelzésű ház ezüst, míg a PC-A51B fekete színben, teli oldallapokkal érkezik, míg a PC-A51WX és PC-A51WRX átlátszó oldallapot kap, előbbi azonban teljesen fekete színű, utóbbi pedig fekete-piros színkombinációban pompázik.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés