Hirdetés

Közeleg a PlayStation 5 eddigi legjobb frissítése

Az új firmware számos, a konzol bemutatásakor megígért funkciót tesz elérhetővé.

A PlayStation 5 folyamatosan kapja a szoftverfrissítéseket, de most talán az eddigi legjobb csomagot teszi elérhetővé a Sony, még a mai nap folyamán. Ez végre biztosítja azokat a fontosabb képességeket, amelyeket a japán cég még a konzol bemutatásakor ígért meg, de a rendszer működésének bonyolultsága miatt sok tesztelésre volt szükségük.

Talán a legtöbben a tárhely bővítésének lehetőségét várják, a mit most hivatalos formában is megkapnak. A PlayStation 5-be olyan M.2 2230, 2242, 2260, 2280 vagy 22110 formátumú, x4-es PCI Express 4.0-s SSD helyezhető, amelynek a kapacitása nem több 4 TB-nál, és szekvenciális olvasási sebesség tekintetében biztosít legalább 5,5 GB/s-ot. Funkcionálisan az extra adattároló ugyanazokat a kínálja majd fel, mint a gyárilag beépített.

Fontos, hogy a rendszeren belül az SSD helye korlátozott, így az adattároló vastagsága nem lehet 11,25 mm-nál nagyobb. A szélesség és a hossz igazából a szabványban rögzített, tehát abból a szempontból nem érheti meglepetés a vásárlókat, de azért a Sony korábban elárulta, hogy szélességben 25, hosszúságban pedig maximum 110 mm-rel kell számolni. Az extra SSD beépítésével kapcsolatban a vállalat egy weboldalt is létrehozott, ahol minden részlet kideríthető.

A másik fontos extra a Tempest 3D névre keresztelt audió technológia kiterjesztése. Ez jelenleg a fejhallgatókra működik, de az új firmware lehetővé teszi a tévé, sztereó hangrendszerén keresztüli üzemképességet is. Annyi trükk van a dologban, hogy a fejhallgatóval ellentétben ezt a módot előre be kell állítani az adott szobára vonatkozóan. Ehhez a Sony a DualSense gamepad mikrofonját használja, így a felhasználónak csak követni kell a képernyőn megjelenő utasításokat, a végeredményt pedig el kell menteni. Természetesen ahogy átkerül a tévé egy másik szobába, az egész rendszert újra kell kalibrálni a már ismert módon.

A fentieken túlmenően a Pulse 3D Wireless Headsetet birtoklók kapnak egy equalizert is, amivel a hangélmény még jobban paraméterezhető.

Az új technikai képességek mellé az UX funkciók is bővültek, ahogy a közösségi médiával kapcsolatos szolgáltatások is, sőt, a PS Remote Play App és a PS App is frissül még a hónap folyamán.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés