Hirdetés

Sokaknál problémás az új PlayStation 4 firmware

A v9.0-s frissítés némely felhasználónak működésképtelenné tette a konzolt.

A Sony a PlayStation 5-höz tervezett, extra SSD-ket engedélyező firmware mellett tette elérhetővé a v9.0-s, PlayStation 4-hez tervezett frissítést, de a Redditen szokatlanul sokan panaszkodnak arra, hogy ennek telepítése csak gondot okozott számukra.

A jelenség nem érint mindenkit, és látszólag nehéz bármilyen mintát felállítani a panaszok alapján. Vannak akik nagyon megjárták, számukra teljesen működésképtelen lett a konzol, nem számít, hogy mit csinálnak, bizonyos felhasználó ugyanakkor vissza tudták állítani a gyári állapotot. Az sem feltétlenül győzelem, ha valakinek feltelepül a szóban forgó firmware, mivel többen panaszkodnak arra, hogy nagyon belassult a rendszerük, vagy valami nem működik úgy, ahogy régen. Hab a tortán, hogy a frissítés sem minden gépen települ, különféle hibakódokkal ugyanis visszautasíthatja a folyamatot a rendszer.

A fentiekkel szemben állnak azok a felhasználók, akik mindenféle probléma nélkül telepítették a firmware-t, ráadásul a rendszer is rendeltetésszerűen működik. Ebből az leszűrhető, hogy specifikus gondokról lehet szó, de olyan nagy számban, ami talán a Sony figyelmét is felkelti, viszont a japán cég még nem reagált a panaszokra.

Tekintve, hogy a PlayStation 4 online funkcióihoz szükséges a legfrissebb firmware telepítése, így nehéz bármit ajánlani, de célszerű óvatosan hozzáállni a helyzethez.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Előzmények

Hirdetés