Hirdetés

A kormány kérésére csúszik a PlayStation 4 bevezetése Kínában

A Sony még az elmúlt évben jelentette be, hogy a hónap közepén Kínában is elérhetővé teszik a PlayStation 4-et. A japán vállalat azonban ezt a tervet nem teljesítette, így a startból lényegében nem lett semmi. Ugyan a csúszást már bejelentették január elején, de még mindig nagy kérdés, hogy miért volt rá szükség.

Andrew House, a Sony játékokért felelős divíziójának vezetője végre megindokolta a döntést, így kiderült, hogy a startot a kínai kormány kérésére halasztották el, ugyanis a hatóság változtatásokat kért az üzleti tervben.

Sajnos ennél több adat még nincs, de vélhetően a cenzúra mértéke nem érte el a kormány által megkövetelt szintet. Utóbbi Kínában nagyon fontos, így a Sony lényegében nem tehetett mást. Mindenesetre a vállalat túl sokat nem veszít. Bár az Xbox One már elérhető a fejlődő ország számára, de utóbbihoz még mindig kevés a tartalom, ami egyébként igaz lett volna a PlayStation 4-re is.

Kínában a tényleges harc inkább az év végén kezdődik meg, amikor a vállalatok Kínához tervezett tartalommal fognak jelentkezni, és elsődlegesen az dönthet ezen a piacon, hogy az exkluzív tartalmak minősége, mely cégnél lesz jobb természetesen a kínai igényekhez mérve.

Az biztos, hogy az érintettek rendkívül komolyan fogják venni a potenciális kínai vásárlóbázist, hiszen több ember él ott, mint Észak-Amerikában és Európában együttvéve.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Előzmények

Hirdetés