Hirdetés

Visszaesett a ritkafémes vegyületek exportja Kínában

Ez részben az augusztusban bevezetett exportkorlátozásnak is köszönhető, aminek a piaci hatása egyelőre csekély.

A nyár folyamán írtunk arról, hogy fontos vegyületek exportját korlátozza majd Kína, és a kidolgozott rendszer augusztusban életbe is lépett, vagyis a chipgyártásban kulcsszerepet játszó gallium és germánium kivitele kormányzati engedélyhez van kötve.

A Reuters figyelemmel kíséri a kialakult helyzetet, és úgy néz ki, hogy az ipart Kína lépése egyelőre nem törte meg, mivel a nagyobb vásárlók megpróbálták a lehető legtöbb anyagot beszerezni az exportkorlátozást bevezető dátum, vagyis augusztus 1-je előtt. Az említett időpontig Kína 36,48 tonna germániumot és 22,72 tonna galliumot exportált idén.

A félvezetőipar főbb szereplői a változással új, drágább forrásokra álltak át, amivel Kína kellemetlen akcióját relatíve jól kezelhetővé teszik.

A Reuters szerint a germánium és gallium termékek exportja augusztusban, vagyis az exportellenőrzés első hónapjában visszaesett, ami a nemrég közzétett kínai vámadatokból jól látszik. A kereskedelmi minisztérium szóvivője megerősítette, hogy a benyújtott kérelmek egy része már megkapta a kormány jóváhagyását, de pontos adatokat az ország vezetése ezzel kapcsolatban nem közöl.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés