Hirdetés

Két új hordozható lejátszó az iRivertől

Az iRiverre sajnos mostanában már nem jellemző az a termékdömping, mint amit néhány évvel korábban megszokhattunk a koreai vállalattól, de időről-időre azért előállnak néhány újabb csodával.

A T8 Candy Bear a régmúlt szép napjait idézi. Teljesen oldschool kialakítású darabról van szó, amelyet nyolc különböző, vidám színben kínál a gyártó. A termék 1,1 colos monokróm LCD képernyővel bír, amely képes az összes fontosabb információ kijelzésére. Az integrált FM tunernek köszönhetően rádiózásra is alkalmas. Legszélesebb pontján 2,5 cm széles és 8,5 cm hosszú, azaz egy zsebben minden gond nélkül elfér.

iriver T8
iriver T8

Kapott 9 előre eltárolt equalizer beállítást is (Normal, Pop, Jazz, Rock, Soft, DBB, Custom, SRS Wow HD), sőt az USB porton keresztül tölthető akkumulátora 17 órán át bírja a strapát. A kötelező MP3 és WMA formátumok mellett az APE, ASF és FLAC szabványok lejátszását is támogatja. A 4 GB belső memóriával megtámogatott eszköz első körben Koreában kerül a boltok polcaira, és 58 dollárért bárki haza is viheti.

Az S100 már egy fokkal érdekesebb darab, bár túl sok információt egyelőre sajnos nem árult el róla a gyártó. A termék 4 vagy 8 GB-os memóriával érhető majd el, és USB-n keresztül lehet majd tölteni. Helyet kapott benne egy kártyaolvasó is, így bizonyos korlátok között felturbózható a tárolókapacitás.

Rendelkezik egy 240x320 képpont felbontású, 2,4 hüvelykes képátlójú, színes LCD kijelzővel. Ezen az integrált digitális TV tunernek köszönhetően akár tévéműsorokat is követhet a felhasználó. Természetesen rádiózásra is alkalmas, és különféle előre eltárolt audiovizuális tartalmak (AVI, MP4, WMV, H.264(BP)) lejátszásától sem zárkózik el. Az akkumulátora zenehallgatás esetén 42 órányi folyamatos működést biztosít, ha pedig videózni támad kedvünk, akkor 7,5 óráig nem kell gondolnunk a feltöltésre. Az utóbbi időtartam tévézés esetén 6 órára csökken.

iriver s100
iriver s100

Azt még nem lehet tudni, hogy mikortól vásárolható majd meg az iRiver S100, az viszont már biztosnak látszik, hogy körülbelül 106 dollárt kell majd érte fizetni.

Azóta történt

  • Dalok a zsebben

    Megérkezett a Sony új lejátszó sorozata, az NWZ-E350 Walkman széria.

Előzmények

Hirdetés