Hirdetés

Jön a képgenerálás a konzolokra

Az Immortals of Aveum lehet az első játék, ami beveti ezt a technikát.

A képkockák generálására PC-n már két alternatíva létezik a DLSS 3 és az FSR 3 személyében, de konzolon még egyszer sem merült fel ennek a gondolata, így a konzolcímek nem is alkalmaznak hasonlót. Ez azonban nem jelenti, hogy technikailag lehetetlen lenne a bevetése, és az Immortals of Aveum fejlesztőinek számító Ascendant Studios hivatalosan is megerősítette, hogy implementálni fogják a FidelityFX Super Resolution 3-at az Xbox Series S és X, illetve a PlayStation 5 konzolokra.

Azt fontos tudni, hogy az AMD hivatalosan csak a PC-t támogatja, de mivel az eljárás nyílt forráskódú lesz, így alapvetően a fejlesztők előtt szabad az út, hogy portolják a rendszert a konzolokra. Az Ascendant Studios valószínűleg már most rendelkezik az aktuális verzió forráskódjával, mivel részt vettek a technika fejlesztésében.

A Microsoftra egyébként jellemző, hogy az AMD FidelityFX effektjeit portolja az Xbox Series S és X konzolokhoz, így ezek idővel – némi átalakítás mellett – megjelennek a GDK-ban, vagyis az említett gépekhez való fejlesztőkörnyezetben.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés