Hirdetés

Jó és rossz hírek is érkeznek az Intel háza tájáról

Több forrás is arról számolt be, hogy az Intel nem tudja tartani az előzetes ütemtervét, mivel több jövőbeli processzor fejlesztése is nehézségekbe ütközött. Komoly problémáról azonban szó sincs, a kékek egyszerűen csak elszámolták magukat, így néhány termék pár hónapos késést kénytelen elszenvedni. Emellett a gazdasági válság miatt módosul a Santa Clara-i óriáscég költségvetése is, melynek következtében a vezetőség kénytelen volt egy komoly döntést meghozni. A hivatalos nyilatkozat szerint a 2009. november 16-17-re tervezett tajvani Intel Developer Forum elmarad. A cég szóvivője elmondta még, hogy az április elejére tervezett, Pekingben megrendezendő IDF rendezvényt már nem mondja le a vállalat, de az eredetileg kétnapos ütemtervet egy napba fogják majd sűríteni.

Talán a legrosszabb hír, hogy a következő generációs Atom platform megjelenése elég komoly késést fog elszenvedni, a nyár végére tervezett időpont ugyanis egészen biztosan nem tartható. A Pine Trail-M kódnevű fejlesztésről már korábban írtunk. A platform legfontosabb újítása, hogy a Lincroft mikroarchitektúrára épülő Pineview-M jelzésű lapka a processzormag mellett tartalmaz egy DDR2-es memóriavezérlőt és egy Intel GMA950-es grafikus processzort is. A kiszivárgott információk szerint az első mintapéldányok az év végére készülnek el, a platform forgalmazása pedig a jövő év elején kezdődhet meg.

A belépő szintű asztali processzorok piacán is változások lesznek. Korábban már felröppentek olyan pletykák, hogy a Havendale kódnevű processzor fejlesztését leállították, ezt azonban a vállalat nem erősítette meg. Mindenesetre jelzésértékű, hogy a kékek munkatársai már semmilyen információval nem szolgálnak az eredetileg októberi megjelenéssel hirdetett termékről. A felhasználók azonban még jól is járhatnak az események alakulásával, ugyanis a nemrég kiszivárgott adatok alapján a jövő év legelején akár be is futhat a Clarkdale névvel illetett processzor, amely tulajdonképpen a Havendale 32 nm-es technológiával gyártott változata. Az MCM (Multi-Chip Module) kialakítású modell egy kétmagos processzorlapkát és egy integrált grafikus magot tartalmazó GMCH (Graphics Memory Controller HUB) vezérlőt hordoz magán. A friss információk szerint a változásoknak az az oka, hogy a kétmagos, Nehalem architektúrára építkező processzor és az új gyártástechnológia fejlesztése jól haladt, így a vezetőség a Clarkdale debütálásának előrehozása mellett döntött. Ennek eredményeképpen a Havendale alig pár hónapot élt volna, így nem volt értelme tovább erőltetni a rendszer tervezését. Nagy a valószínűsége annak, hogy a 32 nm-es központi processzor társát képező GMCH lapkát a 45 nm-es csíkszélességű technológiával gyártják majd. Ez biztonsági lépés lenne arra az esetre, ha a 32 nm-es eljárás kezdetben nem lenne annyira gazdaságos.

A leggyorsabb asztali processzorokról is érkeztek hírek. A friss adatok alapján ugyanis a Core i7 elérte az 1 %-os elterjedtséget az OEM gyártók körében. Ez tulajdonképpen tekinthető mérföldkőnek is, az Intel azonban inkább bosszankodik a kimutatások alapján, ugyanis a Core i7 jelenlegi, visszafogott terjedési sebessége mellett nem igazán tudja hozni az előre tervezett bevételeket. Az alaplapgyártók sem repdesnek az örömtől, hiszen jóval nagyobb érdeklődést vártak az X58-as chipkészlettel forgalmazott termékek iránt. Egyedül a memóriagyártók látják kedvezően a helyzetet, mivel a háromcsatornás memóriacsomagokkal sikerült egy olyan kategóriát teremteni a piacon, amelyre már régóta vártak. Az eladási adatok ugyan – a Core i7 elterjedtségéből kiindulva – ebben a szegmensben sem döntenek rekordokat, az alkalmazott haszonkulcs azonban bőven kárpótolja a vállalatokat.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés