Hirdetés

Itthon is hódítanak a kétmagos CPU-val szerelt notebookok

Amilyen nehezen indult, mostanra legalább olyan sikeresnek tűnik az Intel új generációs Centrino Duo platformjához tartozó hordozható számítógépek magyarországi piaci szereplése. A processzorgyártó idén januárban mutatta be a világ első, két processzormaggal ellátott mobil CPU-ját, mely az addigra igen komoly sikereket elérő Pentium M-ek szerepét vette át a gyártó komplett platformmegoldásában. Az időigényes honosítási folyamat miatt Magyarországon a tavasz első hónapjai előtt csak elvétve voltak fellelhetők a vezető márkák kínálatában kétmagos processzorral szerelt gépek, mostanra azonban jelentősen nőtt ezek piaci aránya, az év végére pedig további erősödésük várható; lassan ugyanis hazánkba érkeznek az AMD kétmagos Turion 64 X2 processzoraira épülő notebookok, augusztusban pedig az Intel újabb kétmagos mobilprocesszor-családot indít útjára.

A hazai noteszgéppiacon legtöbb darabszámot értékesítő márkák képviselői megkeresésünkre szinte egybehangzóan azt a választ adták, hogy az év végére hazánkban már több (helyenként lényegesen több) kétmagos processzorral szerelt notebook szerepel majd a kínálatban, mint egymagos CPU-val szerelt példány – utóbbiak zömében már csak az itthon amúgy erősnek számító belépőszegmens választékát erősítik majd.


TravelMate 8200, az aktuális Acer-csúcsmodell

Az európai piacokat sorra meghódító Acer az elmúlt egy-két hónapban komoly hangsúlyt fektetett a modellválaszték aktualizálására, így a hazai noteszgép-portfóliónak – az üzleti modellek típuscsaládjainak arányát tekintve – mostanra már körülbelül a 70 százaléka rendelkezik kétmagos CPU-val – közölte lapunkkal Szabó Krisztina, az Acer Computer Magyarország kereskedelmi vezetője. A vállalat már a belépőszegmensben is kínál Centrino Duo platformra épülő noteszt, így ebből a körből is fokozatosan kiszorulnak az egymagos CPU-val szerelt példányok, ezzel év végére összességében az aktuális piaci választék 80-90 százaléka kétmagos CPU-t tartalmaz majd.

A hazánkban fokozatosan növekvő népszerűséget kivívó Asus kínálatában egyelőre nagyjából fele-fele arányban lelhetők fel kétmagos, illetve egymagos CPU-val szerelt noteszgépek, Benedek Csaba PR-képviselő szerint ez év végére sem fog számottevően változni; a választékban addigra durván 60-65 százalékos arányt fognak kitenni az ikermagos processzorral ellátott gépek.

A magyar noteszgéppiac egyik aktuális nagyágyújának számító Fujitsu Siemens Computers nagyon erős belépőszintű jelenlétet képvisel, ráadásul ez a vállalat szállítja a legtöbb AMD processzorral szerelt noteszgépet, így a kétmagos gépek aránya egyelőre igen csekély; a vállalat konzumer vonalának csak mintegy 20-25 százalékát teszik ki ezek a notebookok. Holler László, a vállalat menedzsere lapunk kérdésére annyit árult el a távlati tervekről, hogy a negyedik negyedévre a közép- és felsőkategóriás noteszgépek legalább 60-70 százaléka valamilyen kétmagos CPU-val kerül majd forgalomba.


nc6400 széria a HP-tól: a szélesvásznú dömping része

A HP Magyarország képviseletében Takáts Kristóf termékmenedzser ismertetett meg minket a százalékos arányokkal; ezek szerint június hónapban a vállalat noteszgépeinek nagyjából 40 százaléka kétmagos processzorral került megrendelésre, a maradék 60 százalék az egymagos Celeron M-es, illetve Pentium M-es gépek közt oszlik meg. Takáts kifejtette továbbá, hogy ez év végére teljes átállásra lehet számítani a közép- és felsőkategóriás vonalon, a belépőszintű, jórészt Celeron M CPU-val ellátott modellek azonban az év végén is jelentős, mintegy 40 százalékos piaci részesedéssel bírnak majd.


Lenovo ThinkPad Z61m: az egyik legújabb kétmagos

Az elsősorban üzleti megoldásokat szállító Lenovo Magyarország PR-ügynökségén keresztül juttatta el hozzánk a kért adatokat. A vállalat IBM ThinkPad és Lenovo 3000 márkacsaládjaiból az utóbbihoz tartozó C100-at kivéve lényegében az összes idén bemutatott modellcsalád kétmagos processzorral kapható, beleértve a belépőszintű R szériát is, így a jelenleg palettán lévő választéknak mintegy 60 százaléka kérhető valamilyen Core Duo CPU-val. A vállalat év végi prognózisát tekintve semmilyen konkrét vagy közelítő számadattal nem szolgált, mondván, sok minden múlik a processzorgyártók további szereplésén.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés