Hirdetés

Ezzel megy neki a 32-magos Ryzen Threadrippernek az Intel

A Xeon W-3175X tényleg belead mindent, az alaplapgyártókat viszont nehéz lesz meggyőzni.

Az idei Computexen az Intel és az AMD gyakorlatilag új kategóriát jelentett be, így mostantól UHEDT szinten is folyik a harc az asztali PC-k piacán. Ide szánják a cégek azokat a processzorokat, amelyek leginkább a munkaállomásokban találhatnak helyet maguknak, és korábban már ecseteltük, hogy nem is lőnek igazából mellé.

A koncepció világos, a szimulációs feladatok, illetve a renderelés olyan megterhelés, amelyek igen jól skálázódnak a magok számával, és közben még a memóriakésleltetésre is igen toleránsak. Bár az Intel és az AMD is úgy volt ezzel, hogy ilyen igények mellett majd vásárol a piac szerverplatformokat, de a helyzet az, hogy ez a gyakorlatban nem igazán teljesült, inkább több kisebb teljesítményű gépet fogtak be a vállalatok az említett feladatokra. Ezek miatt gondolhatta meg magát a két processzorgyártó, így megpróbáltak olyan asztali platformokat alkotni, amelyek tipikusan igazodnak a szimulációval és a rendereléssel kapcsolatos feladatokhoz.

Az AMD megoldása már ismert, míg most végre előkerült az Intelé is, amely a Xeon W-3175X nevet viseli. A termék paramétereit az alábbi táblázat részletezi:

Intel UHEDT - asztali Xeon processzor
Típus Magórajel / Maximum órajel
L2 cache L3 cache Fogyasztás (TDP) PCI Express 3.0
csatornák száma
W-3175X (28 mag) 3,1/4,3 GHz 28 x 1 MB 38,5 MB 255 W 44

A szóban forgó processzor az LGA3647-es foglalatba illeszthető, amely a szerverből jön le, így elérhető a hatcsatornás, DDR4-es memóriavezérlő is. Ráadásul az Intel meghagyta az RDIMM modulok támogatásának lehetőségét, így a rendszermemória kapacitása 512 GB is lehet. Az AMD Ryzen Threadripper 2990WX ugyan tudná támogatni az RDIMM modulokat, de az X399-es alaplapok erre nem képesek, vagy az UDIMM modulok kapacitása korlátozza a rendszermemóriát. Ez bizonyos szempontból előny az Intelnek, hiszen így több rendszermemória építhető a saját UHEDT platformjába, és ez az egyes alkalmazásoknál számíthat.

A PCI Express 3.0-s interfészek szempontjából az Intel ismét trükközik, és 68 sávot jelölnek meg, de valójában ebből a processzor csak 44-et biztosít, szemben a Ryzen Threadripper 2990WX 60 csatornájával. Az opcionális gyorsítók szempontjából tehát inkább az AMD megoldása felé billen a mérleg, de a memóriához hasonlóan ez is egy eléggé alkalmazásfüggő igény.

ASUS ROG Dominus Extreme
ASUS ROG Dominus Extreme [+]

A Xeon W-3175X egyébként a nyers specifikációk alapján eléggé versenyképesnek tűnik, de nehéz lesz meggyőzni az alaplapgyártókat, hogy támogassák a platformot. Az Intel csak az ASUS ROG Dominus Extreme alaplapját mutatta be, ami az EEB formátumnak köszönhetően finoman szólva is óriási, ráadásul a rendszer fogyasztása is komoly mértékeket fog ölteni, ugyanis két darab 24 tűs, négy darab 8 és két darab 6 tűs tápcsatlakozó szükséges az indításhoz. Ez jelzi, hogy nem éppen átlagos holmiról lesz szó.

Arról sajnos nincs adat, hogy a Xeon W-3175X mikor lesz elérhető, de az ASUS ROG Dominus Extreme valamikor decemberre van ígérve, és mivel ez a két termék gyakorlatilag egymáshoz készül, így a processzor is valamikor az év végén jöhet. Az árakat még megtippelni sem merjük. Más alaplapgyártó egyelőre nem jelezte érdeklődését a Xeon W-3175X iránt.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés