Hirdetés

A start előtt lelőtte szerverekbe szánt gyorsítóit az Intel

A vállalat váratlanul kivégezte az Xe-HP sorozatot, de az Xe-HPC verziót megtartják.

Az Intel pár évvel korábban komoly tervekkel ugrott neki különböző gyorsítók fejlesztésének. Az eredeti koncepcióból már megszületett az Xe-LP verzió, illetve közel van az Xe-HPG dizájn megjelenése is. A végfelhasználói piac mellett ugyanakkor a szerverek szegmense is jelentős fókuszt kapott, ahova a vállalat egy Xe-HPC gyorsítót tervezett a HPC-piacra, míg a hagyományos értelemben vett szerverek területét az Xe-HP célozta volna. Azért csak volna, mert Raja Koduri, az Intel vezető mérnöke, a Twitteren bejelentette, hogy az Xe-HP termékcsalád nem jelenik majd meg kereskedelmi forgalomban.

Az Xe-HP sorozat eredetileg az Xe-HPG és Xe-HPC közé volt tervezve. Konkrétan három verzióval készült az Intel, de csak egy 10 nm-es lapkát terveztek hozzájuk, amelyek közül egy, kettő, illetve négy lett volna a tokozásokon, méghozzá EMIB technológiával összekötve. Nyilván ettől skálázódott volna a rendszer.


[+]

Az Xe-HP azért is volt kritikus fejlesztés, mert az Xe-HPG sorozat leggyorsabb lapkája nem skálázható a fentebb leírt módon, míg az Xe-HPC olyan elképesztően bonyolult, és ezáltal rendkívül drágán gyártható dizájn, hogy kereskedelmi forgalom tekintetében, reálisan megfizethető áron nem lehetne biztosítani a tömegpiac számára.

Az Intel szerint az Xe-HP-t pótolni tudják az Xe-HPG és Xe-HPC opciókkal, ugyanakkor ez erősen kétséges, mivel a két konstrukció közötti teljesítménykülönbség bődületesen nagy. Nem viccből tervezte eredetileg a vállalat az Xe-HP verziót, ugyanis az Xe-HPG-be nem tudnak annyi teljesítményt rakni, hogy a hagyományos szerverpiac igényeit kiszolgálja, míg az Xe-HPC előállítási költségét nem tudják olyan alacsonyra levinni, hogy a szerverekbe szánt általános gyorsítók iránt érdeklődő cégek számára megfizethető legyen a termék.

Valószínű, hogy az EMIB technológia kihozatala még mindig nem olyan jó, hogy tömeggyártást szintjén is lehessen rá nagy teljesítményű fejlesztéseket építeni, és ez lehetett az Xe-HP sorozat veszte. Ugyanakkor ez reményt ad arra is, hogy ha később ezeket a gyártástechnológiára vonatkozó problémákat fel tudja számolni az Intel, akkor majd tudnak hozni egy hagyományos szerverpiac igényeit kiszolgál gyorsítót.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés