Hirdetés

CES 2012: akcióban az Ivy Bridge APU IGP-je

Az Intel nem kímélte a CES-en az érdeklődőket, és rögtön belecsaptak a lecsóba. A vállalat elmondása szerint az Ivy Bridge APU végső revíziója hamarosan kész lesz, így az első OEM-es termékek tömeggyártása március végén megkezdődhet. Ilyen rövid idővel a start előtt a mérnöki mintapéldányok már elég stabilak a tesztekhez, így elő is került egy Ultrabook prototípusa, melyet az Intel próbára is tett. A végleges paraméterekről még nem érdemes beszélni, mert változhatnak, de a rendszerről már kialakulhat egy általános kép.


(forrás: Anandtech) [+]

Mooly Eden röpke bemutatója során az IGP jutott főszerephez. Az Intel termékmenedzsere egy technikai demonstrációt futtatott, melyen egy troll volt látható, és a karakter fizikailag korrekt animálásáért a Havok motor felelt. A renderelés feladata természetesen az IGP-re hárult, és alapvetően ezzel nem is volt probléma.

A második bemutató már egy DirectX 11-es versenyzős játék volt (F1 2011), illetve lett volna. A demonstráció ugyanis egy videó volt inkább. Az Anandtech beszámolója szerint a lejátszóprogram vezérlői néha felbukkantak, és ez buktatta le az Intelt. Később Mooly Eden ezt elviccelte, ami bejött a közönségnek, de arról sajnos nincs adat, hogy miért nem futott az alkalmazás valós időben. Valószínű, hogy még nem kínál ideális teljesítményt a DirectX 11-et támogató grafikus driver, illetve maga a hardver nem elég erős.


(forrás: Bright Side Of News)

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés