Hirdetés

Az Intel tisztára mosta az Ivy Bridge APU IGP-jét

Nemrég számoltunk be arról, hogy az Intel bemutatta az Ivy Bridge APU IGP-jének képességeit, ám az előadás alatt volt egy rész, ami nagyon nem jól sült el. Nevezetesen arról van szó, hogy Mooly Eden csak imitálta, hogy az F1 2011 című programon játszik, a gépen ugyanis csak egy videó futott. Ezt a vállalat termékmenedzsere tudta, és el is viccelte a helyzetet, ami tetszett a közönségnek, de a médiában közel sem úgy sült el a poén, ahogy azt várták. A fórumokon elkezdődtek a találgatások, hogy vajon az Intel miért nem mutatta be az F1 2011-et valós működés közben.

Elsődlegesen a grafikus driverrel való probléma merült fel. Mindennek alapvetően megvan az alapja, mivel a szeptember végén megjelent Cedar Trail platform IGP-jéhez, még mindig nem kínál végleges meghajtót a vállalat. Az Intel azonban tudatta a sajtóval, hogy szó sincs problémáról, csupán nem volt elég idő felkészülni a CES-es bemutatóra, így inkább egy videót vettek elő az F1 2011 bemutatásához. Utólag persze már az Intel is sejti, hogy ez a megoldás, vagy legalábbis maga az előadásmód nagyon rossz ötlet volt.

Az Anandtech felbátorodva az Intel közleményén utánajárt a dolgoknak, és megkérték a vállalatot, hogy mutassák meg az Ivy Bridge APU működését az F1 2011 alatt. A tesztre felhasznált mobil gép nem ugyanaz, mint amit a bemutatón használt az Intel, de annyi kiderült, hogy HD Graphics 4000-es IGP dübörgött benne, vagyis biztosan Ivy Bridge-es termék volt. A specifikációkról még nem éri meg beszélni, mert a megjelenésig sok dolog változhat, így egyelőre csak annyit kellett bizonyítania az Intelnek, hogy működik a játék DirectX 11-es módban. Ezt a vállalat meg is tette, amit az Anandtech munkatársa rögzített is:


(forrás: Anandtech)

A program az indítás után automatikusan beállította a grafikát, és látható, hogy kiválasztotta a DirectX 11-es módot. Ezenkívül annyi látszik még, hogy a felbontás 1366x768 pixel volt, míg az árnyékok minőségét a játék közepes szintre lőtte be. A nem látszó területen még számos beállítás található, de ezek paramétereiről nem született felvétel. Alapvetően nem is lényeges, hiszen a DirectX 11-es mód vizsgálata volt a cél, ami valóban működik. Ennél többet csak a megjelenés után lehet megtudni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés