Hirdetés

Intel: első a hatásfok

A jövő héten kezdődő Intel Developer Forum (IDF) alkalmával a világ legnagyobb processzorgyártója részletesen ismerteti a cég szinte teljes processzorválasztékát érintő architekturális változásokat. A vállalat ugyanakkor már a tavasszal megrendezésre került Spring Analyst Meetingen (SAM) is elejtett néhány információmorzsát új processzorairól, melyek alapján világossá vált, hogy a gyártó szakítani kíván az öregedő NetBurst architektúrával, és mind a noteszgépek, mind az asztali PC-k piacán újfajta, egységes alapokra épülő processzorok megjelenését tervezi.

Az Intel az új architektúra bevezetésével egy időben vélhetően szakít a korábbi teljesítményjelölési és modellszámozási gyakorlatával; míg a vállalat korábban szinte csak és kizárólag a processzor órajelével jellemezte egy CPU teljesítményét, addig az új architektúrával hangsúlyosabb szerepet kap az általános teljesítményfaktor és az energiatakarékos működés. Ennek megfelelően az Intel a jövőben az általános számítási teljesítmény és felvett teljesítmény egyfajta arányával fogja elsősorban jellemezni processzorait – értesült az eWeek.

Az új szisztéma két alappilléren nyugszik; egyrészt a két- vagy többmagos processzorok elterjedésével alapjaiban rendült meg a korábbi órajeldominancia, egy két processzormaggal rendelkező központi egység ugyanis megfelelő szoftverháttérrel még lényegesen alacsonyabb órajelen is gyorsabb lehet az egy processzormagot tartalmazó társainál. Ugyanakkor az sem véletlen, hogy a többmagos processzorok közül igen kevés olyan példány akad, amelynek órajele el tudja érni a csúcssebességű egymagos CPU-két, a magas áramfelvétel és a hődisszipáció egyértelmű korlátot állít a jelenlegi technológia elé.

A problémára „házon belül” talált kézenfekvő megoldást az Intel; a jövő kétmagos processzorainak megtervezését a noteszgéppiacon elsöprő sikereket aratott Pentium M CPU-k fejlesztéséért felelős izraeli stábra bízta. Az új központi egységek tehát alapvetően az alacsony órajelű és fogyasztású, mégis kimagasló számítási teljesítményt elérő technológia erényeit viszik tovább, ugyanakkor a processzorok átvesznek (illetve megtartanak) számos, a NetBurst architektúrában korábban megjelent teljesítménynövelő eljárást, elsősorban a 64 bites utasításkiterjesztést, illetve a HyperThreading technológiát.

Mint arról korábban beszámoltunk, az új architektúra első üdvöskéi a jövő év elején megjelenő, Yonah kódnevű noteszgép-processzor, majd ennek 64 bites kiterjesztéssel felruházott társa; a Merom lesznek, ezek asztali számítógépekbe szánt rokona pedig a Conroe keresztnevet kapja. A NetBurst architektúra vélhetőleg utolsó tagja a jövőre megjelenő, 65 nm-es gyártási eljárással készülő Presler lesz.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés