Hirdetés

Kínában a megjelenés előtt feltűntek a még be sem jelentett Intel CPU-k

Nem volt nagy titok persze, hogy érkeznek, de a hivatalos start a jövő évi CES-en történhet meg.

Az Intel még október közepén mutatta be a frissítésként funkcionáló Raptor Lake Refresh kódnevű processzorcsalád első képviselőit, amelyek szokás szerint a tuningra kihegyezett K-s modellek voltak. A vállalatnak jellemző stratégiája, hogy az olcsóbb, szorzózárat használó megoldások mindig a CES-en futnak be, és az egyik alaplapgyártótól megtudtuk, hogy ez most sem lett volna másképp.

Kína azonban alaposan belerondított a tervekbe, ugyanis a 14. generációs normál, illetve energiahatékony Core modellek elkezdtek feltűnni az egyik nagy, használt piacra szakosodott platformokon, és a jelenlegi adatok szerint nagy mennyiségben kerülnek értékesítésre. Egy felhasználó az X-en már meg is osztotta az adatokat a friss, elvileg nem is létező szerzeményéről.

Az egyelőre nem tudni, hogy ki hibázott, de jellemző, hogy az adott platform processzorai a start előtt egy-két hónappal elkészülnek, ami azért lényeges, mert a bejelentés pillanatában már mindenhol elérhetők lesznek. Az tehát nem meglepetés, hogy az említett termékek már ott vannak a partnereknél, az viszont igen, hogy az üzletfelek egy része nem tartja be az Intel embargóját. Ez azért nagy gond, mert így a szerződést figyelmen kívül hagyó érintettek előnybe kerülnek a tisztességesen eljáró konkurenseikkel szemben, hiszen jóval korábban pénzt tudnak szerezni a legújabb fejlesztésekből.

Az Intel egyelőre nem kommentálta az esetet, és az sem világos, hogy mit tesznek majd. Valószínűleg a QR kód alapján ellenőrizni fogják, hogy honnan származnak a piacra került áruk. Emiatt viszonylag könnyen le tudják majd kapcsolni a szabálytalanul játszó üzleti partnereiket, de a már piacra került processzorokat jó eséllyel nem tudják visszaszerezni, ezek továbbra is beszerezhetők maradnak a kínai használt piaci platformokon.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés