Hirdetés

Nem sok újítást kap a nyolcmagos Coffee Lake IGP-je

Tisztán technikai szempontból nem is lesz előrelépés, de van ahol előnyt tud felmutatni.

Már egy ideje tudni lehet, hogy az Intel az idei évre a nyolcmagos Coffee Lake fejlesztést szánja, amely még mindig csak pletyka, de nyugodtan lehet tényként tekinteni rá, mivel eléggé nyíltan beszélnek róla a gyártók. Persze sok újítás nem is lesz, mivel gyakorlatilag az elmúlt év őszén megjelent hatmagos Coffee Lake lapkák egészülnek ki két extra maggal.

Eddig a pontig ismert volt a közelgő fejlesztés, de az IGP-re vonatkozóan csak kevés adat látott korábban napvilágot. Ebben talán annak is szerepe volt, hogy a rendszer ebből a szempontból nem is igazán tekinthető előrelépésnek. Gyakorlatilag ugyanazt a GT2-es konfigurációt kapja meg, amelyet a már elérhető hatmagos társak, vagyis technikai előrelépésre nem érdemes számítani. Javult viszont az IGP fogyasztása, ami részben annak is köszönhető, hogy mostantól több magot kell belezsúfolni egy meghatározott TDP keretbe, vagyis célszerű volt optimalizálni az IGP energiaigényén.

A nyolcmagos Coffee Lake egyébként a Z390-es vezérlőhíddal párhuzamosan jelenik meg, legalábbis ez a terv. Annyi még biztos, hogy a nemrég bemutatott, H370, H310 és B360 típusú vezérlővel rendelkező alaplapokban is üzemképes lesz, persze a megfelelő BIOS frissítése után. A Z370-es alaplapokra vonatkozóan viszont még nincs semmi adat a kompatibilitásra vonatkozóan. Ez egyelőre nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem fog működni, de jelenleg ezt a lehetőséget sem lehet kizárni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés