Hirdetés

Intel alapokkal is piacra kerül a Gigabyte Brix Extreme

A mini PC-k már egy ideje elérhetőek AMD Ryzen processzorokkal, az inteles verziókra viszont mostanáig várni kellett.

A Gigabyte sajtóközleményben tudatta a nagyvilággal, hogy a második negyedévben piacra kerülnek az Intel alapokra épülő Brix Extreme barebone PC-k. Azt ugyan nem árulta el a gyártó, hogy a 12. generációs, mobil Core modellek közül pontosan melyek lesznek alkalmazva, azt viszont igen, hogy akár a 4,7 GHz-es órajel is elérhető lesz, az Iris Xe grafikus vezérlő pedig maximum 96 darab feldolgozóegységgel működik, ezek, illetve a 4P+8E magkiosztás említése alapján valószínűleg a Core i7-1260P jelentheti a kínálat csúcsát.


[+]

A memóriamodulokat két DDR4-3200 foglalat várja majd, adattárolóhelyből pedig a Slim változat esetében egy M.2-es foglalattal kell beérnünk, míg a Tall variánsban egy 2,5 hüvelykes tárolót is elhelyezhetünk. A géphez utólag vásárolhatunk majd egy olyan bővítőegységet, amellyel kapunk további egy M.2-es foglalatot, egy RS-232 portot, illetve egy gigabites tempóra képes Ethernet csatlakozót is, utóbbi nélkül viszont valószínűleg meglesz a felhasználók többsége, ugyanis mindkét változaton alapból ott figyel egy 2,5 GbE port, a Wi-Fi 6E vezeték nélküli modulról nem is beszélve.

Ha már szóba kerültek a csatlakozók, érdemes még megemlíteni a négy kijelzőkimenetet (két HDMI 2.1, egy Thunderbolt, egy mini DisplayPort), az öt USB Type-A és egyetlen USB Type-C portot, valamint a Realtek ALC897 audiovezérlőhöz tartozó jack aljzatot is.


[+]

A VESA rögzítőkerettel egybecsomagolt, Intel-alapú Brix Extreme termékoldalára egyelőre még várni kell, így a pontos specifikációkat illetően sajnos nem tudunk további információkkal szolgálni, ennek megfelelően pedig a konfigurációk ára sem ismert.

Előzmények

Hirdetés