Hirdetés

HP 2311xi – IPS monitor a belépőszinten

A HP 2010 végén jelentette 11x jelzéssel ellátott monitorcsaládját, mely akkor 20, 22, 23, 25 és 27 hüvelykes változatban, LED-es háttérvilágítással és TN+Film panellel érkeztek a boltokba. Most, közel másfél évvel ezt követően a gyártó bejelentette, hogy a közkedvelt 20 és 23"-es modellből piacra dobja az IPS panellel szerelt változatot (erre utal az x utáni „i” betű az új modell számozásában – 2311xi és 2011xi), mely sokkal kedvezőbb jellemzőket tud felmutatni, mint elődje.

Lényegében a külső felépítés marad, így nem másról van szó, mint egyszerű panelcseréről, illetve a háttérvilágítás hozzáigazításáról, mely utóbbi természetesen továbbra is LED-es, valamint az IPS panel is legfeljebb 250 cd/m² fényerőre képes.


(forrás: Engadget)

Elődjükhöz hasonlóan a nagyobbik 1920x1080, a kisebb pedig 1600x900 képpontos felbontás megjelenítésére képes, de 5 helyett 7 ms-os válaszidőt produkálnak szürkéből szürkébe váltás során. A szembetűnő változás elsősorban a betekintési szögekben érhető tetten, ami a szokásos 170/160 fok helyett immáron 178/178 fok, valamint a pontosabb színvisszaadást is az előnyök között sorolhatjuk fel.

 


[+]

Bemenetek tekintetében sincs újdonság: D-Sub, DVI-D és a 23"-esnél még pluszban egy HDMI áll továbbra is rendelkezésünkre, akárcsak a korábbi modellen. Ami az árat illeti, a HP 2311xi ugyanazzal a 240 dolláros debütál június 24-én, mint amivel korábban a 2311x is indított még 2010 karácsonya előtt – jelenleg ez utóbbihoz akcióban 170 dollárért lehet most hozzájutni a korábbi 230 helyett. A 20"-es 2011xi-nek egyelőre még nincs ára.


[+]

  • Kapcsolódó cégek:
  • HP

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés