Hirdetés

Bemutatkozott a Nintendo 3DS

A Nintendo már korábban bejelentette, hogy nagy dobásra készül az E3-on. A vállalat meglepetéssel nem szolgált, hiszen előre lehetett tudni, hogy a világ első olyan kézikonzolja lesz bemutatva, mely képes a 3D-s megjelenítésre. Sőt a japán vállalat ennél is tovább ment, ugyanis a 3DS jelzésű masina mindezt szemüveg viselése nélkül szolgáltatja.

A 3DS előzetes mintáit ki lehetett próbálni, így az érdeklődők személyesen győződhettek meg a termék képességeiről. A Nintendo új csodája két kijelzőt alkalmaz. A nagyobbik 3,53 colos képernyő képes a 3D-s tartalmak szemüveg nélküli megjelenítésére, míg a kisebbik 3,02 hüvelykes kijelző érintésérzékeny felületet kapott. A kézikonzol oldalán egy speciális tekerő található, mellyel a sztereó 3D mélysége állítható, sőt igény esetén ki is kapcsolható a funkció.

A Nintendo 3DS tartalmaz 802.11b/g/n-es Wi-Fi vezérlőt, mozgásérzékelőt, valamint gyro szenzort is. Az új masina két kamerát is kapott, amivel 3D-s képek készíthetők. Külön öröm, hogy a rendszer teljesen kompatibilis az eddigi DS-re megjelent játékokkal, de a Nintendo kihangsúlyozta, hogy számos új programmal készülnek a premierre, sőt a külső fejlesztők is érdeklődnek a frissen bemutatott kézikonzol után. A címek között megtalálható az Assassin's Creed és a Metal Gear Solid is.

A japán vállalat a megjelenés pontos idejét nem árulta el, és az árazásról sincs információ. Nagyon valószínű, hogy a start az ünnepi szezonra van időzítve.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés