Hirdetés

Hatmagos Xeonok 2008-ban?

Az Intel egyelőre csak a legfeljebb két processzort tartalmazó munkaállomások és szerverek számára kínál 45 nm-es csíkszélességgel gyártott Xeont. A többprocesszoros környezetbe illő Xeonok még 65 nm-en készülnek; a 7300-as széria csúcsát jelenleg azok a négymagos, Tigerton kódnevű chipek jelentik, amelyek 2007 szeptemberétől érhetők el, 2,93 GHz-ig skálázódnak, és 50, 80, illetve 130 wattos teljesítménykategóriákba sorolódnak.

Az eddig nyilvánosságra került adatok szerint a „nagy” Xeonok következő, vagyis a Penryn-generációból sarjadó generációja a Dunnington kódnevet viseli, és friss információk szerint már 2008-ban piacra kerül. A Dunnington továbbra is kompatibilis lesz a Caneland platformmal, 1066 MHz-es rendszerbuszt fog használni, de a Penryn általános újításain túlmenően is több érdekesség figyelhető meg szerkezetében.


Forrás: PC Watch

A PC Watch korábbi beszámolója szerint a Dunnington akár hat magot is tartalmazhat. Egy-egy magpár 3 MB másodszintű gyorsítótáron osztozkodik, és valamennyi hozzáfér a nagy kapacitású, 12–16 MB-os harmadszintű cache-hez. A japán lap szerint a Dunnington már egyetlen szilíciumlapkán egyesítheti a négy-hat magot, melyek – Hyper-Threading-támogatás híján – négy-hat szál egyidejű végrehajtását biztosítják. Az eddigi gyakorlattal szakító felépítésnek köszönhető egy hatékonyabb, többprocesszoros rendszerben különös jelentőségű FSB-vezérlés, amely kordában tartja a rendszerbusz terhelését. A 45 nm-es Xeon MP-k TDP-keretei valamelyest módosulnak: 60, 90, illetve 130 watt lesz a kijelölt határérték.

Az Intel a Dunningtonnal egyúttal egy korszakot is lezár, a várhatóan 2009-ben érkező Nehalem ugyanis teljesen újfajta buszt kap (QuickPath Interconnect), bekebelezi a memóriavezérlőt, és 2–8 magja kétszer annyi utasításszál szimultán végrehajtására is képes lesz az újra elővett Hyper-Threadingnek köszönhetően.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés